Az iráni közösség tagjai és támogatóik gyűltek össze hétfőn Debrecenben, hogy kiálljanak az otthon maradt családtagjaikért, és felhívják a figyelmet a hazájukban zajló eseményekre.
Csütörtök óta ugyanis az iráni iszlamista rezsim teljesen megszakította az internet- és telefonkapcsolatokat, így számtalan család képtelen kapcsolatba lépni szeretteivel.
A külvilágba szivárgó hírek – többek között a Starlink révén – rendkívül aggasztó képet festenek. Aktivisták szerint a rezsim már több mint 12 000 ártatlan tüntetőt ölt meg. A példátlan erőszak ellenére az iráni nép nem hátrál meg: tovább követelik az Iszlám Köztársaság megszűnését, és nyíltan kiállnak Reza Pahlavi koronaherceg mellett.
A debreceni tüntetés egyik felszólalója hangsúlyozta, hogy a demonstráció a szabadságról és az Iránban maradt emberekkel való szolidaritásról szól. Elmondta, Magyarországon azért gyűltek össze, hogy kiálljanak az iráni nép szabadságáért, mert a jelenlegi rezsim nem képviseli az irániakat. Azt is hozzátette, hogy az iráni kormány egy terrorista rezsim, amely civil polgárokat üldöz, akiknek egyetlen kívánsága a béke és a szabadság.
Kitért a teljes kommunikációs elszigeteltségre is, kiemelve, hogy a külföldön élők napok óta nem tudják felvenni a kapcsolatot családjukkal és barátaikkal. Elmondása szerint sokan Iránban életüket kockáztatják, „vérüket és könnyeiket ontva” küzdenek a szabadságért, míg azok, akik külföldön vannak, csak úgy tudják őket támogatni, ha hangjukat nem hagyják elhalni a nemzetközi közösségben.
Elmondása szerint a rezsim által meggyilkolt szeretteiket elvesztő családokat kényszerítik arra, hogy fizessenek a testek átvételéért. Egyes esetekben a hatóságok az összeget a halálhoz használt lövedékek száma alapján számítják ki, azzal az indokkal, hogy minden golyó az állam tulajdona. Ha a család nem tud fizetni, nem kaphatja vissza szerettük testét.
A biztonság érdekében a debreceni tüntetés résztvevőinek egy része elfedte az arcát, hogy ne lehessen azonosítani őket, és a rezsim ne fenyegethesse családtagjaikat Iránban.
A résztvevők békésen, de határozottan álltak ki az emberi jogok, a szabadság és a globális szolidaritás mellett.


