Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő estétől nyugaton már határozottabban vékonyodhat, csökkenhet a felhőzet – közölte a HungaroMet.
A havazást okozó csapadékzóna gyengülve kelet felé elhagyja térségünket a délelőtti órákban. Azonban még napközben is elszórtan előfordulhat hószállingózás. Estétől eleinte a déli, majd a keleti országrészben várható ismét havazás.
Éjfélig általában néhány cm, míg a Tiszántúlon 5 cm, helyenként a keleti határ mentén 10 cm körüli friss hóréteg is hullhat.
Szerdán Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében másodfokú (narancssárga) veszélyjelzés lesz érvényben a hófúvás veszélye miatt. Hajdú-Biharra ugyanezen okból citromsárga (elsőfokú) figyelmeztetést adtak ki.
Főként a nap első felében az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon és északkeleten lehet olykor erős az északias szél, ami e tájakon hófúvást is okozhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet -5 és -1 fok között várható.
