Széles Diána és Tompa Enikő

Nyílt levélben szólította fel Tompa Enikő Széles Diánát

Helyi hírek

Nyílt levelet tett közzé Tompa Enikő, a Tisza Párt Hajdú-Bihar megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje Széles Diánának, Debrecen gondoskodási alpolgármesterének címezve advent negyedik vasárnapján.

Bejegyzésében úgy fogalmazott: “Ma, advent negyedik vasárnapján a szeretet gyertyalángját gyújtjuk meg adventi koszorúinkon. Ez a szimbolikus cselekedet mindnyájunkat arra hív, hogy ne csak várjuk az ünnepet, hanem egymás felé elfogadással, megbocsátással, türelemmel forduljunk.” Hozzátette: “A karácsony valódi üzenete, nem a külsőségekben, hanem a kapcsolatokban rejlik.”

Tompa Enikő szerint az adventi időszak alkalmat ad arra, hogy a közélet szereplői is átgondolják, milyen értékek mentén kívánnak dolgozni. Mint írta:

“Úgy érzem, nekünk, nőknek a politikában különleges felelősségünk van abban, hogy ebben az időszakban – és azon túl is – példát mutassunk.”

Levelében kitért személyes kapcsolatukra is, hangsúlyozva: “Bár politikai ellenfelek vagyunk, nagyra értékelem azt, hogy nőként hosszú ideje dolgozol Debrecenért.” Úgy fogalmazott, ez olyan érték, “amely túlmutat aktuális kampányokon és politikai nézetkülönbségeken”.

Kapcsolódó:

Tompa Enikő kivágása

Technikai problémával indokolja az önkormányzati portál
a tiszás képviselőjelölt eltűnését a 2020-as videóból

A kampány hangnemével kapcsolatban azt írta:

“Hiszek abban, hogy lehet határozottan, szenvedéllyel, mégis korrekten kampányolni. Úgy, hogy közben nem alázzuk meg a másikat sem emberi, sem női, sem szakmai minőségében.”

Hozzátette: “Politikailag korrektnek lenni és embernek maradni a különböző céljaink és elképzeléseink ellenére is, fontosabb ennél.”

Tompa Enikő szerint különösen fontos, hogy a női jelenlét a közéletben ne a megosztásról szóljon. Mint írta: “Arról, hogy nem egymás ellen, hanem a közösség javára dolgozunk – még akkor is, ha ezt más-más szerepben tesszük.”

A levél végén kiemelte:

“Közös felelősségünk, hogy ennek a városnak a lakóit ne osszuk meg még jobban, ne gyűlöletre hangoljunk, hanem elfogadásra és szolidaritásra.”

A tiszás jelölt hisz abban, hogy Debrecen és az itt élők ezt a hozzáállást várják el tőlük.