Debrecenben idén is átadták a Fenntartható Debrecen Díjakat, amelyeket azok a helyi intézmények, cégek és közösségek vehetnek át, amelyek kiemelkedően sokat tesznek a környezeti terhelés csökkentéséért és a város fenntartható fejlődéséért.
A rendezvényen elhangzott beszédekben az együttműködés, a szemléletformálás és a felelős városépítés fontosságát hangsúlyozták. Balázs Ákos alpolgármester kiemelte: a díjazottak között éppúgy vannak nagyvállalatok, mint olyan kis közösségek, amelyek mindennapi munkájukkal mutatnak példát.
A Fenntartható Debrecen Díjat összesen 13 oktatási intézmény, szervezet és közösség kapta meg. A legmagasabb pontszámot elérő pályázó a decemberi közgyűlésen veheti át a nagydíjat.
Fenntartható Debrecen Díjat kapott:
-
az Agóra Tudományos Élményközpont: a tudomány népszerűsítése mellett az esővíz hasznosításával, komposztálással és környezettudatos működéssel mutatnak példát a városban.
-
a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikum, Gimnázium és Kollégium: az intézmény Örökös Ökoiskolaként 3,5 hektáros természetvédelmi területen folyó gyakorlati képzéssel és energetikai fejlesztésekkel formálja a jövő környezettudatos szakembereit.
-
a Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola: az intézmény – szintén Örökös Ökoiskolaként – természetközeli tanulótereket, iskolakertet, energiatudatos rendszereket és környezeti nevelést épít a mindennapokba.
-
a Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen): a fenntarthatóságot beépíti a tantervbe, mérhetően csökkenti papír- és energiafelhasználását, és a diákokat felelős világpolgárrá neveli.
-
a Faragó Utcai Óvoda: Zöld Óvodaként magaságyásokkal, tanösvénnyel, madárbarát udvarral és papírmentes működéssel neveli a legkisebbeket környezettudatosságra.
-
a Hilton Garden Inn Debrecen City Center: LEED Gold minősítésű épületével és környezettudatos mindennapi működésével példát mutat a zöld szállodaiparban.
-
a Nagyerdei Kultúrpark: a 17 hektáros természetvédelmi terület működtetését napelemparkkal, esővízgyűjtéssel, komposztálással és madárbarát megoldásokkal teszik fenntarthatóvá.
-
Pataki Péter: a helyi termelői piacok szervezőjeként környezetbarát közlekedéssel, papírmentes működéssel és a rövid ellátási lánc támogatásával csökkenti a város ökológiai lábnyomát.
-
a Panel Centrum Hungary Kft.: a vállalat telephelyén kiterjedt zöldfelületet alakított ki, energiahatékonysági fejlesztéseket valósított meg és papírmentes működésre állt át.
-
a Pannon Guard Zrt.: biztonsági szolgáltatóként következetes környezetvédelmi képzésekkel, zöld mobilitási programmal és energiahatékonysági fejlesztésekkel csökkenti ökológiai lábnyomát.
-
a Saubermacher–Kristály Kft.: a vállalat környezetvédelmi képzésekkel, biodiverzitást támogató intézkedésekkel, zöldfelület-fejlesztéssel és energiahatékonysági beruházásokkal járul hozzá Debrecen fenntarthatóságához.
-
az Újkerti Közösségi Kert: a vegyszermentes kertészkedés, esővízgyűjtés és komposztálás mellett közösségi élményt és valódi városi zöld oázist teremt a lakótelep közepén.
-
valamint a Vénkerti Közösségi Kert: egy öt éve működő, tudásmegosztó közösségi kert, amely vegyszermentes gazdálkodással, oktatással és zöldfelület-bővítéssel formálja a helyi szemléletet. 2021-ben és idén is elnyerték a Magyarország Legszebb konyhakertje címet! Ráadásul az Agrárminisztérium Magyarország legszebb lakóközösségi konyhakertje kitüntetésben is részesítette a vénkerti közösséget.
Fotó: debrecen.hu





