Cooky Fidesz-kampány

“Ha valami jól müködik, ne nyúl hozzá” – Cookyt is bevetette a Fidesz, hátha meggyőzi a bizonytalanokat

Bulvár

Mivel a fideszes intézeteket leszámítva rendre Tisza-előnyt mérnek a közvélemény-kutatók, Orbánék igyekeznek mindent bevetni a még meggyőzhető szavazók elérésére.

Ebben segített most nekik Cooky (Szelba Christian George), a francia anyanyelvű, félig magyar, negyedrészben francia és görög származású lemezlovas.

A DJ egy rövid Facebook-videóban adott választ a többkulcsos adóval kapcsolatos kérdésre. Persze ez újabb kérdést is felvet: vajon a saját álláspontját közölte, vagy megüzenték neki, hogy mit kell mondania.

Cooky üzenete azoknak, akik aljas módon, 16 év után már szeretnének valami mást, neadjisten jobbat, mint a jelenlegi kormány:

“Uhh, na jól van, akkor elmondom nektek valamit. Ha valami jól müködik, ne nyúl hozzá! Édesapám magyar volt, sajnos meghalt tíz évvel ezelőtt. De ő volt az a tipikus ember, aki mindig akar valami új, és arra jött egy pár év után, hogy ha müködött valamit, miér nyúltad bele? Na most olvastam, hogy a zellenzék akar változtatni, ami most megszoktunk. Gyerekek, barátkoztunk vele, tudjuk, hogy müködik, miért akarnánk változtatni? Ami most van, jó, ahogy van! Nem szabad változtatni semmi! Nem nyúlunk semmihez, ami jól működik, jó? Oké? Tyhú, de okos voltam, hahaa!”