Gajdos László és Magyar Péter

Magyar Péter kormányzati pozíciót ajánlott Gajdos Lászlónak

Ország

Gajdos Lászlóval, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójával és a Tisza Párt szabolcsi képviselőjelöltjével egyeztetett szerdán Magyar Péter. A párt elnöke felidézte, országos támogatás övezi Gajdos indulását, amit jól mutat, hogy kevesebb mint három nap alatt mintegy 350 ezren írták alá a jelöltségét támogató ívet.

Magyar Péter elárulta, felkérte Gajdos Lászlót arra is, hogy a leendő kormányban az állatvédelemért és állatjólétért felelős vezetőként vállaljon szerepet.

A politikus kitért arra is, milyen támadások érték Gajdost, miután nyilvánosságra került, hogy a jövő évi választáson a Tisza színeiben indul. Magyar szerint a Fidesz példátlan lejárató kampányt indított ellene, ám ezzel egy időben példátlan szeretet és összefogás is megmutatkozott mellette az országban. Úgy fogalmazott: túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az ország egy emberként állt ki mellette.

A hamarosan látható beszélgetésben Gajdos László arról is beszélt, miként élte meg az elmúlt napok fideszes támadásait, valamint a felé érkező támogatások hullámát. Magyar Péter szerint nem véletlen, hogy ekkora társadalmi kiállás övezi a nyíregyházi állatpark vezetőjét.

Magyar Péter bejelentései Nyíregyházán: