Az idén hatodik alkalommal rendezték meg az Év Szaloncukra versenyt, amely mára valódi országos édességünneppé nőtte ki magát.
A Szeretem a csokit TikTok-csatorna alapítói, Kovács Ádám és Kovács Gergely álmodták meg a megmérettetést, ahol mostanra a kis műhelyektől a nagy cukrászdákig mindenki megmutathatja, számára mit jelent a karácsony ikonikus édessége. A verseny 8 kategóriájában közel 200 kóstoló vett részt, és összesen több mint 12 ezer szaloncukrot ízleltek meg – ez is mutatja, hogy a magyar szaloncukor-kultúra folyamatosan újul.
A nevezések száma rekordot döntött: 24 gyártó 165 különlegességet küldött a zsűri elé. A csokoládémesterek mellett idén is helyet kaptak a sztárkóstolók: a zselés kategóriát a Magyar Színház művészei, Trokán Anna, Jenes Kitti és Pavletits Béla bírálták. A szakmai döntést olyan elismert szakemberek hozták, mint Gácsi Zoltán, a Csokoládé Akadémia vezetője, vagy Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke.
Az idei év különlegessége, hogy a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a gyerekekre és az élelmiszer-allergiásokra. A mentes kategóriák nem mellékkategóriák voltak, hanem valódi versenyzői mezőny, amelyben egyre magasabb a minőség. A gluténmentes, cukormentes és tejfehérje-mentes szaloncukrokat idén külön is értékelte a zsűri, ezzel is jelezve: mindenki részesülhet az ünnepi élményből, senki sem maradhat ki a karácsony ízeiből.
Az Év Szaloncukra – Bács-Kiskun megye diadala
A fődíjat idén Bács-Kiskun megyébe, Soltvadkertre vitte haza a Szent Korona Cukrászda, amely a Lotus kekszes, karamellás, karamellizált fehércsokoládéval bevont szaloncukrával győzött. A második helyet Zala megye édes büszkesége, a Keszthelyi Sütibolt roppanó ostyás, sós karamellás szaloncukra szerezte meg. A harmadik helyen Békés megye képviselője, a Gyulai Kézműves Cukrászda végzett DJC Stílusgyakorlat nevű alkotásával, amelyet a 2025-ös Magyarország Tortája inspirált.
Szakmai kategória – Zala, Békés és Pest megye a dobogón
A szakmai kategória első helyét Zala megye cukrászai hódították el: a balatongyöröki Promenád Kávéház Narancs Esszencia nevű, konfitált narancszselével és étcsokoládés narancskrémmel készült különlegessége bizonyult a legjobbnak.
A második helyre Békés megye édes mesterei kerültek az orosházi Hóvirág Cukrászda füstös whiskeys–mogyorós szaloncukrával.
Harmadik lett Pest megye képviseletében a Hisztéria Cukrászda étcsokoládés meggyes alkotása.
Zselés kategória – Zala megye visszavág
A zselés szaloncukrok között ismét Zala megye került az élre: a Keszthelyi Sütibolt Régi idők zselése győzedelmeskedett. A második helyet a Pest megyei Sulyán Cukrászda, míg a harmadikat Fejér megye büszkesége, a székesfehérvári Damniczki Cukrászda Unikumos szilvás különlegessége szerezte.
Mentes kategóriák – ahol az allergiások sem maradtak élmény nélkül
Idén különösen szépen teljesítettek a mentes édességek, amelyeknek elkészítése egyszerre szakmai kihívás és felelősség. Az eredmények:
- Cukormentes kategória győztese: a Diabette narancsos–marcipános szaloncukra.
- Gluténmentes kategória: a Pest megyei Hisztéria Cukrászda feketeribizli zselés szaloncukra.
- Tejfehérje-mentes kategória: a Heves megyei Stühmer meggyes marcipános szaloncukra.
Ezek a díjak is bizonyítják, hogy a gyártók komolyan veszik az ételérzékenyek igényeit – a karácsony ízei mindenkinek járnak.
Gyerekek kedvence – Pest és Veszprém megye a csúcson
A gyermekek külön kategóriát kaptak, ezzel is hangsúlyozva, hogy a karácsony elsősorban az övék:
- 1. hely: a kiskunlacházi Demeter Chocolate (Pest megye) Dubai csokoládés szaloncukra.
- 2. hely: a pápai Ricsi Cukrászda (Veszprém megye) málnás–vattacukros szaloncukra.
- 3. hely: a Pest megyei Sulyán Cukrászda igazi áfonyazselés finomsága.
Év Új Íze – Somogy megye meglepetése
Az újonnan bevezetett kategóriában a zsűri Somogy megye alkotását díjazta: a kaposvári Jogos Desszert Tökmagos Berriolette pürés, fehércsokoládés szaloncukra lett a 2025-ös új íz bajnoka.
– Szöőr Bea –
Forrás és fotó: https://azevszaloncukra.hu/






