Tompa Enikő kivágása

Technikai problémával indokolja az önkormányzati portál a tiszás képviselőjelölt eltűnését a 2020-as videóból

Helyi hírek

Pásztor Zoltán tiszás előválasztási jelölt azt állította vasárnap a közösségi oldalán, hogy utólag manipulálták a Dehir 2020-as tudósítását: úgy állították át a feliratozást, mintha Szekeres Antal jegyző szerepelne benne Tompa Enikő helyett. A Tisza Hajdú-Bihar 02-es választókerületének jelöltjeként induló Tompa Enikő megszólalása és szereplése a riportból eltűnt – írja Pásztor.

Pásztor Zoltán – akit épp Tompa Enikő győzött le az előválasztás második fordulójában – azzal viccelődött, hogy „nemátalakító” beavatkozáson esett át a debreceni jegyző, miután a Dehir utólag kivágta Tompa Enikőt egy 2020-as tudósításból. A bejegyzés szerint nem arról van szó, hogy a Tisza Hajdú-Bihar 02-es választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, Tompa Enikő hirtelen Szekeres Antal jegyzővé változott volna, hanem arról, hogy az önkormányzati fenntartású hírportál most utólag módosította az anyagot, és eltávolította belőle a közéleti szerepet is vállaló képviselőjelöltet.

Pásztor emlékeztet, az érintett tudósítás arról számolt be, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói virágültetéssel és padfestéssel ünnepelték a köztisztviselők és kormánytisztviselők napját. A felvételen eredetileg Tompa Enikő is megszólalt – aki akkor az anyakönyvi csoport vezetője volt – és arról beszélt, hogy köztisztviselőként közös felelősségük, hogy hivatali munkájukon túl is tegyenek valamit a városért. Pásztor azt írja, hogy nála megvan az eredeti tudósítás is, és kommentben fotót is feltölt róla.

Az “árulóvá” lett Tompa Enikő az eredeti videóban. Fotó: Pásztor Zoltán

Állítása szerint a riportból pont azután tűnt el Tompa Enikő, hogy bejelentették: ő lesz a Tisza jelöltje a választókerületben. Pásztor úgy fogalmaz: vélhetően azért vágták ki, hogy a jelölt kedvező színben való feltüntetését elkerüljék. A poszt szerint azonban a módosítást „szerencsétlenül” hajtották végre, mivel a feliratozás megmaradt, így a jelenleg – Pásztor közlése szerint a jelenleg elérhető változatban úgy tűnik, mintha Szekeres Antal jegyző „esett volna át nemátalakító műtéten” és vált volna Tompa Enikővé.

Pásztor a posztban azt kérdezi: „Mi jön ezután? A múltat végképp eltörölni?” Felveti, hogy vajon eltávolítják-e Tompa Enikő egykori középiskolájának tablójáról a fotóját, vagy eltűnik-e az egész tabló. Úgy fogalmaz, hogy „éjszaka belopóznak az egykori óvodájába és kisatírozzák a képét a Margaréta csoportból?”, illetve arról ír, hogy „majd jönnek a sebtében előkerült tanúk, hogy Enikő a köztisztviselői napon véletlenül eltaposott egy árvácskát, ketten is látták?!”

A bejegyzés szerint felmerül a kérdés, indul-e „a propagandagépezet”, és hogy „erre készüljünk, hogy jön a hazudozás, manipuláció, félrevezetés?”. Pásztor azt is fontosnak tartja kideríteni, ki adott utasítást a tudósítás utólagos megváltoztatására. Szerinte nem világos, hogy a hírportál munkatársai – megfelelési kényszerből – döntöttek így saját hatáskörben, vagy „fentről” jött az utasítás, amelynek nem lehetett ellentmondani. A poszt végén azt kérdezi: „Ha igen, akkor kitől?”

Az illetékes így magyarázza

A Médiacentrum Debrecen cikkünkre reagálva azzal magyarázta Tompa Enikő “eltűnését”, hogy “technikai probléma merült fel:

“A dehir.hu hírportál videós tárhelye korlátozott, ezzel kapcsolatban merült fel technikai probléma. A Médiacentrum Debrecen Kft. nem kap és nem is hajt végre politikai utasítást. Az újságíróink a legmagasabb szakmai körültekintéssel járnak el, szem előtt tartva a demokratikus, hiteles és etikus tájékoztatás alapelveit. A Médiacentrum Debrecen ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy az elmúlt hónapokban is beszámolt valamennyi párt és induló bemutatásáról, programjáról valamennyi felületén: televízió, online, rádió és social média oldalán. Ez a következő időszakban sem fog változni, ugyanis – ahogy eddig is – a Debrecenben jelöltet állító pártok programjait és a hozzájuk kapcsolódó híreket folyamatosan közölni fogjuk olvasóinkkal, hallgatóinkkal és nézőinkkel”

– írták.

A Youtube-on látható videóban valóban szerepel Tompa Enikő is, 13:09-től látható a debreceni anyakönyvvezető:

Pásztor Zoltán a Facebook-oldalán reagált az önkormányzati portál magyarázatára:

“Megnyugodtam! Nincs itt ezek szerint semmi baj, az ellenzéki jelöltté előlépett Tompa Enikő csak túl sok tárhelyet foglalt el a winchesteren. Van ilyen, én is jártam már így, hogy megtelt a memória a gépemen.”