Magyar Péter péntek este mutatja be, kik indulnak a Tisza Párt színeiben a 2026-os országgyűlési választáson. A 103 jelölt között ismert, kevésbé ismert és teljesen civil szereplők is vannak. Három körzetben nem most hirdetnek jelöltet: Hegyvidéken már korábban eldőlt, hogy Magyar indul, Szabolcs 1-ben és Borsod 7-ben pedig családi és egészségügyi okok miatt késik a jelöltállítás.
A párt elnöke és alelnökei – Tarr Zoltán, Radnai Márk és Forsthoffer Ágnes – élő műsorban jelentik be a jelölteket. Magyar Péter szerint hosszú és intenzív folyamat áll mögöttük: több mint ezer jelentkezővel beszéltek, a verseny szoros volt, és olyan indulókat kerestek, akiknek valódi esélyük van legyőzni a Fidesz jelöltjeit. Radnai Márk úgy fogalmazott: a kiválasztási folyamat „a demokrácia ünnepe”, a következő négy év pedig szolgálat lesz a jelöltek számára.
A Tisza Párt előválasztási győztesei Hajdú-Bihar megyében
Hajdú-Bihar 1 – Tárkányi Zsolt (63,2 százalék). Kósa Lajos Barcsa Lajos ellenfele lesz.
Hajdú-Bihar 2 – Tompa Enikő – 74,5 százalékkal győzött, Pósán László Széles Diána kihívója lesz.
Hajdú-Bihar 3 – Csák László nyert 50,2 százalékkal. A fideszes Antal Szabolcs kihívója lesz, aki Tasó László nyomdokaiban jár.
Hajdú-Bihar 4 – Kovács Petra Judit (50,4 százalék). Vitányi István lesz a fideszes jelölt, akivel megküzdhet.
Hajdú-Bihar 5 – Ruszin-Szendi Romulusz – 91,9 százalékot kapott, Bodó Sándor kihívója lesz.
Hajdú-Bihar 6 – Göröghné Bocskai Éva, Hajdúböszörmény polgármestere győzött 56,9 százalékkal. Fideszes ellenefele a Tiba Istvánt váltó Papp Zsolt lesz.
Bács-Kiskun megye:
• 01. OEVK: Csőszi Attila (59,8 százalék)
• 02. OEVK: Molnár János (63,7 százalék)
• 03. OEVK: Judák Zsolt (69,9 százalék)
• 04. OEVK: Dr. Kovács Gyula (66 százalék)
• 05. OEVK: Karsai-Juhász Katalin (51,1 százalék)
• 06. OEVK: Csontos Bence (52,2 százalék)
Baranya megye:
• 01. OEVK: Dr. Ruzsa Diána (50,7 százalék)
• 02. OEVK: Dr. Kovács Áron (55,2 százalék)
• 03. OEVK: Rózsahegyi Áron (69,6 százalék)
• 04. OEVK: Kapronczai Balázs (63,8 százalék)
Békés megye:
• 01. OEVK: Bodóczi István (66,2 százalék)
• 02. OEVK: Gombár Dávid (58,2 százalék)
• 03. OEVK: Ráki Zsolt (51 százalék)
• 04. OEVK: Dr. Gurzó Mária (61,8 százalék)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye:
• 01. OEVK: Juhász Roland (79,2 százalék)
• 02. OEVK: Dr. Czipa András (60,9 százalék)
• 03. OEVK: Dr. Németh Csilla (61,4 százalék)
• 04. OEVK: Hatala-Orosz Csaba (62,9 százalék)
• 05. OEVK: Lontay László (54,3 százalék)
• 06. OEVK: Dr. Bihari Zoltán (54 százalék)
• 07. OEVK: jelöltállítás később
Budapest:
• 01. OEVK: Tanács Zoltán (69,3 százalék)
• 02. OEVK: Bódis Kriszta (71,7 százalék)
• 03. OEVK: Magyar Péter
• 04. OEVK: Dr. Koncz Áron (64,7 százalék)
• 05. OEVK: Weigand István (61,9 százalék)
• 06. OEVK: Velkey György László (53,4 százalék)
• 07. OEVK: Trentin Balázs (56,3 százalék)
• 08. OEVK: Dr. Virágh Gabriella (54,3 százalék)
• 09. OEVK: dr. Kátai-Németh Vilmos (52,6 százalék)
• 10. OEVK: Kulcsár Krisztián (69 százalék)
• 11. OEVK: Boda Nikoletta (63,4 százalék)
• 12. OEVK: Dr. Jakab Zsuzsanna (71,3 százalék)
• 13. OEVK: Müller Anna (51,8 százalék)
• 14. OEVK: Dr. Szabó Alexandra (53,3 százalék)
• 15. OEVK: Porcher Áron (53,2 százalék)
• 16. OEVK: Tarr Zoltán (54,1 százalék)
Csongrád-Csanád megye:
• 01. OEVK: Dr. Stumpf Péter (58,1 százalék)
• 02. OEVK: Gajda Attila (56,2 százalék)
• 03. OEVK: Bárkányi Bence (66,7 százalék)
• 04. OEVK: Dr. Ferenczi Gábor (66 százalék)
Fejér megye:
• 01. OEVK: Csiszár Béla (58,6 százalék)
• 02. OEVK: Borics Mihály (52 százalék)
• 03. OEVK: Dr. Bögi VIktória (65,5 százalék)
• 04. OEVK: Nagy Ervin (84 százalék)
• 05. OEVK: Nagy Richárd (51 százalék)
Győr-Moson-Sopron megye
• 01. OEVK: Diószegi Judit (52,5 százalék)
• 02. OEVK: Néher András (51,2 százalék)
• 03. OEVK: Bóna Szabolcs (93,8 százalék)
• 04. OEVK: dr. Hallerné dr. Nagy Anikó (67,3 százalék)
• 05. OEVK: Dr. Porpáczy Krisztina (56,2 százalék)
Hajdú-Bihar megye:
• 01. OEVK: Tárkányi Zsolt (63,2 százalék)
• 02. OEVK: Tompa Enikő (74,5 százalék)
• 03. OEVK: Csák László (50,2 százalék)
• 04. OEVK: Kovács Petra Judit (50,4 százalék)
• 05. OEVK: Ruszin-Szendi Romulusz (91,1 százalék)
• 06. OEVK: Göröghné Bocskai Éva (56,9 százalék)
Heves megye:
• 01. OEVK: Dr. Bódis Péter (65,8 százalék)
• 02. OEVK: Kiss János (72 százalék)
• 03. OEVK: Dr. Juhász Áron (51,9 százalék)
Jász-Nagykun-Szolnok megye
• 01. OEVK: Rost Andrea (63 százalék)
• 02. OEVK: Halmai Ferenc Tibor (54,9 százalék)
• 03. OEVK: Kovács Hunor Krisztián (62,4 százalék)
• 04. OEVK: Dr. Farkas Csongor (79 százalék)
Komárom-Esztergom megye:
• 01. OEVK: dr. Sopov Ildikó Éva (59,3 százalék)
• 02. OEVK: Radnai Márk (61,9 százalék)
• 03. OEVK: Dr. Árvay Nikolett (56 százalék)
Nógrád megye:
• 01. OEVK: Szafkó Zoltán Péter (52 százalék)
• 02. OEVK: Molnár Zoltán (51,6 százalék)
Pest megye:
• 01. OEVK: Jelencsik József (83,2 százalék)
• 02. OEVK: Pósfai Gábor (74,5 százalék)
• 03. OEVK: Bujdos Andrea (69,1 százalék)
• 04. OEVK: Tóthmajor Balázs (84,1 százalék)
• 05. OEVK: dr. Miskolczi Orsolya (53,2 százalék)
• 06. OEVK: László Endre Márton (57,8 százalék)
• 07. OEVK: Trompler Ildikó (52,2 százalék)
• 08. OEVK: Balajti István (73,8 százalék)
• 09. OEVK: Dr. Bilisics Zita (72,3 százalék)
• 10. OEVK: Kácsor Andrea (65,3 százalék)
• 11. OEVK: Szimon Renáta (64,3 százalék)
• 12. OEVK: Polgár György (58,6 százalék)
• 13. OEVK: Hende Máté (70,4 százalék)
• 14. OEVK: Muhari Gergely (84,2 százalék)
Somogy megye:
• 01. OEVK: dr. Lőrincz Viktória (54,6 százalék)
• 02. OEVK: Benke József (53 százalék)
• 03. OEVK: Bakos Csaba Attila (66 százalék)
• 04. OEVK: Csatári Ernő (80,1 százalék)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
• 01. OEVK: jelöltállítás később
• 02. OEVK: Szakács Péter Lajos (51,5 százalék)
• 03. OEVK: Dicső Viktória (57,1 százalék)
• 04. OEVK: Dr. Simon Zsuzsanna (80,6 százalék)
• 05. OEVK: Bugya László (74,7 százalék)
• 06. OEVK: Dr. Barna-Szabó Tímea (66,6 százalék)
Tolna megye:
• 01. OEVK: dr. Sárosi József (56,8 százalék)
• 02. OEVK: Dr. Szijjártó Gábor (62,7 százalék)
• 03. OEVK: Cseh Tamás (58,1 százalék)
Vas megye:
• 01. OEVK: Rápli Róbert (61,2 százalék)
• 02. OEVK: Strompová Viktória (51,9 százalék)
• 03. OEVK: Horváth Nándor Zsolt (67,1 százalék)
Veszprém megye:
• 01. OEVK: Dr. Gáspár Levente (64,9 százalék)
• 02. OEVK: Forsthoffer Ágnes (92,6 százalék)
• 03. OEVK: Dr. Balatincz Péter (63,6 százalék)
• 04. OEVK: Ujvári Szilvia (67,5 százalék)





