A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott egy ismert zenekar frontemberénél és tagjainál – közölte a Rendészeti Államtitkárság. A kutatás során a zenészek önként adtak át saját fogyasztásra vásárolt kokaint, három embert elő is állítottak.
A rendőrök elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves Sz. Zoltánt, aki vallomása szerint saját használatra, barátainak ingyen, illetve értékesítésre is szerzett be kábítószert. Az ügyben azonosították R. Antonio 63 éves olasz állampolgárt is, akitől Sz. Zoltán a kokaint vásárolta.
A Nemzeti Nyomozó Iroda Sz. Zoltánt és R. Antoniót kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vette, és kezdeményezi letartóztatásukat. A zenekar frontemberét és két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, ők szabadlábon védekezhetnek.
A Blikk úgy tudja, az érintett zenész ByeAlex. A Csillag születik zsűritagját és a zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek.
Hátha ezzel több szavazója lesz majd a Fidesznek
ByeAlex az elmúlt időszakban többször is kormánykritikus hangnemet ütött el, ez pedig megtorlásért kiáltott. A csökött agyú fideszes propagandisták valószínűleg úgy ítélték meg, szavazatokat hozhat a pártnak, ha “rendet tesz” a gonosz, hazaáruló libernyákok között. De az is motiválhatta az agytrösztöket, hogy így majd kétszer is meggondolják a nem fideszes közszereplők, hogy kritzálni merik-e a “hatalmat” (ami egy normális országban szolgálat lenne).
Költői kérdés: fidesznyalonc zenészt mikor vegzálnak majd? Ja, persze, a “nemzeti érzelmű” (vagyis fidesznyalonc) “művészek” soha nem nyúlnának ilyen szerekhez, csak a “jó” magyar pálinka…
ByeAlex: a hír igaz
ByeAlex közösségi oldalán erősítette meg a hírt, miszerint drogot találtak nála. Az események különösebben nem rázták meg, íme az üzenet:
sziasztok!
a mai hírek velem kapcsolatosan igazak!
valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!
nem szeretném elsumákolni a témát, mivel mindig mindenről nyíltan beszélek veletek.
a mai napon valóban házkutatást tartottak nálam nyomozó rendőrök, kb. tizenöt fő jelent meg 6:30-kor a lakásomon.
picit morcos voltam, hogy ilyen korán jöttek, és az sem tetszett, hogy a hajam is rosszul állhatott közben, de mindenben rendelkezésükre álltam.
a zenekarom további tagjainál is ugyanez volt a helyzet, mindenkinél házkutatás, majd örsre be, vizeletre át (ugyancsak több készenlétis kollégával), majd vissza.
tehát ma, kb. 100 rendőrt mozgósítottak budapesten, hogy lecsapjanak ránk.
fontos megjegyeznem: a napom jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak velem, sokat beszélgettünk, és minden rendben történt.
ne aggódjatok nagyon értem. fura, de most élem életem legkiegyensúlyozottabb periódusát, néha magamat is meglepem vele mennyire így van ez.
minden új fejleménnyel jelentkezni fogok.
és még valami… a dalaimban elmesélem, milyen ember vagyok. sokan szerettek, mert tudtok velem azonosulni, tudtok együtt érezni és gondolkodni velem.
de ne kövessétek a példámat EBBEN, még akkor sem, ha – ez azért szerintem egyértelmű – nem én vagyok az escobar semmilyen szinten; velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit.
épp forgatunk új klipet!
még a hónapban új dal.
(ui.: az viszont önmagáért beszél, hogy pár órával az események után, már mindenki le is hozta.)
Előzmények:
Indoklás nélkül kidobták az augusztus 20-ai programból ByeAlexéket és a Margaret Islandet





