Korrigálni kell a Szoboszlói út frissen leaszfaltozott szakaszán található csatornafedlapokat, mert több lakossági bejelentés érkezett az önkormányzathoz arról, hogy egyes helyeken mélyebben vannak az úttest szintjénél.
Papp László polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat a kereszteződés felújítása során is kifogástalan munkát vár el a kivitelezőtől, ezért a hibákat a műszaki átadásig ki kell javítani.
Néhány hete készült el a Külsővásártér középső sávja, valamint a Szoboszlói úttól a Nagyállomás irányába vezető útszakasz felújítása. A kereszteződés átalakítása jól halad, azonban a Szoboszlói út új, aszfaltburkolatot kapott részén több fedlap is mélyebben helyezkedik el az út szintjénél. Erről több bejelentés érkezett a városhoz.
A városvezetés és a beruházást felügyelő Építési és Közlekedési Minisztérium egyaránt elvárja a magas színvonalú kivitelezést. „A városnak, az utazóközönségnek és az autósoknak is az az elvárása, hogy ha már egy ilyen, közlekedési nehézségekkel járó beruházás zajlik, akkor annak végeredménye ne hagyjon maga után kívánnivalót” – idézte az önkormányzat közleménye Papp László polgármestert.
December közepéig a kivitelező befejezi a közműépítést, valamint kiépíti a közvilágítást és a csapadékvíz-elvezetést. A Külsővásártéren már elkészültek a két szélső pálya vízelvezető rendszerei, és a buszmegállók betonozása is lezárult. A tervek szerint hamarosan a kopóréteg is felkerül. A műszaki átadásig a fedlapok hibáit is kijavítják. Ha az időjárás engedi, a fedlapok kiigazítása akár még idén decemberben megtörténhet, de legkésőbb tavasszal mindenképpen befejezik a munkát.
Fotó: debrecen.hu





