“Nem gondolom, hogy a politika beavatkozott volna a gazdaságba, vagy a gazdaság a politikába” – jelentette ki Mészáros Lőrinc, Magyarország leggazdagabb embere, aki az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén is interjút adott az általa pénzelt, és a kormány által kézivezérelt Indexnek.
Mészáros szerint a világ minden pontján természetes, hogy a nagyvállalatok együttműködnek az adott kormánnyal, és stratégiai ügyekben egyeztetnek, “ez így normális”. Amit viszont nem tart annak, az az újságírás átpolitizálódása:
“Sok újságíró inkább politikai aktivistaként viselkedik, formálni akarja a politikát, az országot, a közvéleményt.”
A luxusvádakat is hasonlóképp értékeli: szerinte “az elitellenességet elsősorban a média gerjeszti”. Úgy látja, ez világszerte egy régi, bevált módszer: választások idején előkerül a “gazdagkártya”, és a sikeres emberekre mutogatnak. Bízik benne, hogy az emberek látják a teljes képet, mert “a rendszer alapvetően működik”.
Hogy Magyar Péter rendszeres emlegeti a nevét, arra így reagált: “Őszintén szólva nem követem a munkásságát, nem foglalkozom vele. Én gazdasági szereplő vagyok, az a dolgom, hogy vállalatokat irányítsak” – mondta. Hozzátette, hogy korábban biztosan találkozott Magyarral – aki az MBH Bank felügyelőbizottságában is ült – de kapcsolatuk egyoldalú volt:
“Ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem.”
Mészáros úgy véli, nem létezik baloldali vagy jobboldali vállalkozó, és szerinte a 2010 után felálló kormány minden magyar cégnek segített, így ki merte jelenteni, hogy
“nekem nincs miért magyarázkodnom”.
A hatvanpusztai Orbán-birtokhoz fűződő kapcsolataival sem kívánt foglalkozni.
“Van tulajdonosa, ő kezeli, intézi a dolgait, nekem nincs közöm hozzá. A zebrákról pedig annyit: nem követem a zebrák vonulását, és nem hiszem, hogy lennének ott. Ez inkább politikai bullshit. Őszintén szólva, nem foglalkozom ilyen ügyekkel”
– mondta.
A zebrákat egyébként a Mészáros-tulajdonú Talentis Group Zrt. telephelyén fotózták, az engedélykérelmet pedig egy Mészáros által alapított vadásztársaság adta be – mindez azonban az interjúban nem került szóba – jegyzi meg a 24.hu.
Arra a májusi esetre is kitért, amikor a 444 utolérte a müncheni BL-döntő előtt, és ő az odautazás körülményeiről csak annyit mondott: “gondolom, nem gyalog”. Ezt később védjegyként is levédette: “Szerintem jól hangzik. Kicsit vicces, kicsit pikírt.” Hasonlóan járt a “legyetek bátorak” mondat is, ami külön életre kelt, pedig szerinte mindenki bakizik néha előadás vagy interjú közben.
Az extraprofitadók kapcsán így fogalmazott:
“Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de én hazafinak tartom magam. Nem örömmel, de támogatólag álltam hozzá ahhoz, hogy ha az államnak szüksége van a nagyvállalatok segítségére, akkor ebben részt kell vállalnunk.”
Szerinte tartós gazdasági fellendülés nincs béke nélkül, ugyanakkor úgy látja, hogy a magyar adórendszer jelenleg kifejezetten humánus és vállalkozóbarát.
Saját működését úgy írta le, hogy “akkor válok igazán operatívvá, amikor helyzet van, válság, döntési kényszer, probléma”. A mindennapi vállalatirányításba nem avatkozik bele.
“A cégek száma is folyamatosan nő, és bízom benne, hogy ez a fejlődés nem áll meg. De legalább ennyire fontos számomra, hogy tudunk embereken segíteni – nemcsak anyagi értelemben, hanem a tanulmányaik, karrierjük támogatásával is. Ezekre mind nagyon büszke vagyok. Azt hiszem, jó életem van”
– tette hozzá. Nyugdíjba még nem készül, de fontosnak tartja, hogy idővel átadja a stafétát gyerekeinek és menedzsereinek.





