Szeged, temető, Belvárosi temető, Mindenszentek, mécses

Időjárás: így alakul a szombat és a vasárnap

Ország

Itt az előrejelzés mindenszentekre és halottak napjára.

Szombaton a köd, illetve a rétegfelhőzet feloszlását követően túlnyomóan napos időre van kilátás, északkeleten, valamint az Alpokalján, a Fertő környékén lehet több felhő. Csapadék nem valószínű. A déli szél az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül, helyenként megerősödik, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 18 és 24 fok között várható, de északkeleten, illetve az északnyugati határvidéken néhol ennél hűvösebb is lehet.

Meghosszabbított nyitvatartás és közlekedési rend a Debreceni Köztemetőben

Vasárnap az északnyugati, északi határvidéken lehet erősen felhős vagy borult az ég, másutt a pára-, ködfoltok feloszlását követően fátyolfelhős, napos időre van kilátás. Estefelé az északnyugati, északi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban általában 5, 10 fok között alakul, ennél hidegebb a derült északkeleti tájakon, enyhébb idő a szeles dunántúli helyeken valószínű. Kora délután többnyire 18, 23 fokra van kilátás, de északkeleten ennél hűvösebb is lehet.

Tömegközlekedési rend Debrecenben mindenszentek és halottak napja idején