“Sokszor gondoltam azt, amióta a polgármesteri székbe kerültem, hogy amit hallok és látok, az nem lehet igaz. A valóság sokszor fejbe vágott.” – írta Facebook-bejegyzésében Göröghné Bocskai Éva, Hajdúböszörmény polgármestere, aki szerint “az elmúlt években mintha senkit nem érdekelt volna, mi történik a városban.”
A városvezető folytatta sorozatát az előző ciklusnak tulajdonított problémákról, és részletesen ismertetett egy rakás hiányosságot, pazarlást és felelőtlen döntéseket, amelyek állítása szerint hivatalba lépése előtt, tehát Kiss Attila korábbi fideszes polgármester ciklusa alatt történtek.
“Több százmilliós mezőgazdasági gépek használatlanul”
“Sok (száz) millió forintért megvásárolt mezőgazdasági gépek, traktorok, amelyeket egy mindenhez is értő cégtől vásárolt az önkormányzat. Talán soha nem használták, állnak az udvaron és az időjárás ‘megette’. Most próbáljuk megjavítani, amit lehet.” – fogalmazott a polgármester.
“Zöldségfeldolgozó üzem: bontatlan eszközök, működés nélkül”
A zöldségfeldolgozó üzem eszközeit bontatlanul találták meg.
“Sokszor nem az a minőség került elő, mint amit a pályázatban vállaltak vagy elszámoltak. Az üzem soha nem kezdte el a működését.”
A beszerzéseket az akkori önkormányzat „házi cége”, a NER alföldi oligarchája intézte.
“Hajdúsági Húsfeldolgozó és a Hajdú tanya: elhagyatottság és ingyenbérlet”
“A Hajdú tanyán nevelt állatok feldolgozására jött létre, de a jó gazda hiánya miatt a tanya teljesen lepukkant.”
A polgármester szerint az előző városvezetés hosszú távú bérleti szerződést kötött, melynek értelmében “jövőre már nem kell bérleti díjat fizetni a bérlőnek, 25 évig ingyen használhatja”. A jelenlegi vezetés célja, hogy “a Hajdúsági Húsfeldolgozó veszteségét minimalizálják.”
“Leromlott gépjárműpark”
“Működésképtelen járművek, közöttük 3 lerobbant autóbusz, amelyből sikerült egyet használható állapotba hozni. Vannak ‘láthatatlan’ eszközök, amelyek csak papíron vannak meg, a valóságban hűlt helyük.” – sorolta Göröghné Bocskai Éva.
“Furcsa bérleti konstrukciók”
“A város tulajdonában lévő épületek megállapított bérleti díja is több, mint meglepő. Előfordul, hogy bérleti díjat nem is kértek, ugyanakkor a város fizeti a rezsit, az üzemeltető pedig kiadja rendezvényekre, a bevétel pedig az övé. A város lenyeli a veszteséget, a bérlő elteszi a hasznot. Nem gondolom, hogy ezt jelenti a felelős gazdálkodás.”
“Pályázati korlátok”
“A szerződések oly módon köttettek, hogy az épületekben nem lehet bevételt termelni, amíg a pályázat fenntartási ideje le nem járt. De erre az időszakra a fenntartásukról az önkormányzatnak kell gondoskodnia.”
“Fürdőfejlesztés: minden sebből vérzik”
A polgármester szerint a fürdőfejlesztés csak “felszínes javításokból, térkövezésekből” állt.
“A 2018-ban vásárolt gázmotor már az első évben leégett. A biztosító kifizette, de a vezetés úgy döntött, hogy a továbbiakban nem vesznek új motort, inkább bérlik. Az elmúlt 7 évben ez a jó gazda hiánya 42 millió forintjába (havi 500 000 Ft) került a városnak.”
“A legszörnyűbb az egészben, hogy ezt hosszan lehetne folytatni, és van még feltárni való is.” – fogalmazott Göröghné Bocskai Éva.
“Hiába szeretnénk fejlesztéseket a városban, a körülmények ezt most csak korlátozottan teszik lehetővé. Jelenleg a feltárás és a kármentesítés időszakát éljük minden területen. Remélem, tisztul a kép, és belátható időn belül átlátható város lesz Hajdúböszörmény, de addig még nagyon sok munka vár ránk.”
Előzmények:
Rengeteg pénzt szerzett vissza Hajdúböszörmény – örömhírrel jelentkezett a polgármester
“Bajban van Böszörmény” – riadót fújt, és segítséget kér a polgármester





