Folyamatos csatározások zajlanak a balmazújvárosi önkormányzat testületi ülésein, valamint egyes közösségi médiás oldalakon, csoportokban. Alig csitult el a közétkeztetési közbeszerzéssel kapcsolatos botrány, a polgármester ismét keményen beleállt az ellenzéki frakcióba.
Határozatképtelen volt a szerdai (október 29.) önkormányzati testületi ülés Balmazújvárosban, mert a helyi ellenzék, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület (KBE) képviselői nem jelentek meg – jelentette be a város fideszes polgármestere.
Dr. Varga Marina szerint az ellenzékieknek egyetlen céljuk van: rombolni és félelemben tartani az itt élőket. A városvezető ismertette, Lajter Ágnes, Béke Jánosné, Demeter Pál, Hüse János, Szabó Orsolya és Hegedüs Péter távolmaradása miatt az ülés határozatképtelen lett volna, így azt kénytelen volt berekeszteni.
Dr. Varga Marina csalódottan jelentette be, hogy számos fontos napirendi pontot és előterjesztést nem tudtak tárgyalni. Ide tartozik például a két önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság (a polgármester szerint a KBE képviselői veszélyeztetik ezek működését és az ott dolgozó munkavállalók és családjaik megélhetését), valamint a buszjáratok zavartalan működése, továbbá az óvodák és egyéb intézmények gazdasági beszámolójának elfogadása.
Balmazújváros polgármestere úgy véli, Hegedüséket az a cél vezérli, hogy blokkolják a város működését, és romba döntsenek mindent. Szerinte ez már politikai játszma, amelynek vesztesei a balmazújvárosi lakosok lesznek.
Dr. Varga Marina azt ígérte, továbbra sem hagyja annyiban, és ha kell, kétnaponta összehívja a testületi ülést.
A polgármester egy másik Facebook-posztjában közzétett egy levelet, amelyben az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény vezetője arra kéri az ellenzéki képviselőket, hogy vegyenek részt az üléseken, mert az óvodáknak törvényi kötelezettségük lett volna, hogy megújított Pedagógiai Programjukat a képviselő-testület elé tárják, és azt elfogadják. A határidő 2025. október 31. volt.
“Az intézmény a munkát elvégezte, a programot elkészítette, azonban a testületi ülésen, ahol erről döntenünk kellett volna, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület képviselői nem jelentek meg. Távolmaradásukkal határozatképtelenné tették az ülést, így a Balmazújváros legkisebbjeit érintő legfontosabb döntést sem tudtuk meghozni”
– írta, és azt a következtetést vonta le, hogy 562 óvodás és 104 bölcsődés gyermek, valamint az őket ellátó több mint 100 dolgozó törvényes működése forog kockán.
“Már megint a gyerekek…” A Közösen Balmazújvárosért Egyesület reagálása
A testületi üléseket bojkottáló ellenzéki képviselők nevében Hegedüs Péter korábbi polgármester arról beszélt, hogy a képviselői munka nem feltétlenül csak a testületi ülésen zajlik, hiszen ott már kialakult vélemények alapján döntenek a képviselők. Ezt nagyon sok munka előzi meg, erről a lakosság tájékozódhat a képviselői csoportjuk oldalán.
Az óvodavezető levelével kapcsolatban Hegedüs arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcsődék és óvodák működtetése kötelező önkormányzati feladat, így ha bárki azzal riogat, hogy a nevelési terv elfogadásának hiánya miatt be kell zárni az intézményeket, az óriásit csúsztat.
Lajter Ágnes megjegyezte, a nevelési terv elfogadása korábban olyan testületi üléseknek is napirendi pontja volt, amelyeken részt vettek. Az ülések viszont olyan botrányos körülmények között zajlottak, hogy kénytelenek voltak felállni, mert egyszerűen nem tudták elvégezni a munkájukat. Ha a feltételek biztosítottak lettek volna, akkor a munkatervet már elfogadták volna.
Szabó Orsolya emlékeztetett, a szeptember 5-ei, közétkeztetést lezáró testületi ülés gyalázatos körülmények között zajlott, és ott nagyon sok szülő részt vett, akik magatartásukkal kikényszerítették a döntést. A képviselő felidézte, a KBE kezdetektől fogva jelezte, hogy nincs rendben a közétkeztetési közbeszerzés.
Ráadásul október 20-án kikerült a hatósági oldalra az eljárás lezáró hirdetménye, amelyből kiderült, hogy a kezdetben 1 milliárd 89 milliósra becsült közbeszerzés összege a szerződésben már mintegy 70 százalékkal magasabb, 1 milliárd 833 millió forint lett.
Szabó Orsolya szerint a testületnek úgy kellett döntenie, hogy nem is tudták, mekkora összegről szavaznak.
Hegedüs Péter elmondta, mivel a közétkeztetéssel kapcsolatos közérdekűadat-igénylésüket nem teljesítették, perre vitték az ügyet. Erre az önkormányzat ügyvéde viszontkeresettel élt, azt kéri a bíróságtól, hogy – formai hibákra hivatkozva – semmisítse meg a pert, és a keresetet beadó Szabó Orsolya fizesse meg az ügyvédi költségeket. Megjegyezte, a közbeszerzési összeg emelkedési valószínűleg a szülők által fizetendő térítési díjak emelkedését vonja magával.
Szabó Orsolya szerint amit a polgármester művel, sehol, semmilyen színezetű városvezetés alatt nem lenne elfogadható.
Szó esett még a képviselő-testület esetleges feloszlatásáról, illetve az egészségház hőszivattyújának cseréjéről – ez utóbbival kapcsolatban Hegedüs Péter azt állította, bár volt egy 6 millió forinttal olcsóbb ajánlat, amiről tudott a városvezetés és a fideszes képviselők egy része is, mégsem került be a testület elé.






