Tülekedtek a fideszes politikusok Bárándon - átadtak egy rekortán pályát

Tülekedtek a fideszes politikusok Bárándon – átadtak egy rekortán pályát

Helyi hírek

Élhető vidék nélkül nincs versenyképes vidék, versenyképes vidék nélkül nincs versenyképes Magyarország – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkárra csütörtökön Bárándon, a Versenyképes járások program keretében hazai pályázati forrásból elkészült sport- és köznevelési célokat szolgáló rekortán pálya átadásán.

Czunyiné Bertalan Judit egyedülállónak nevezte a hazai pályázati rendszerben a Versenyképes járások programot, amelynek első évében 65 milliárd forinttal támogatták a helyi fejlesztésekre konzorciumokban benyújtott 1027 projektet.

Az államtitkár jelezte: meghirdették a pályázat második fordulóját, amelynek keretében további 65 milliárd forintra pályázhatnak a járások együttműködő települései.

Czunyiné Bertalan Judit várakozáson felülinek nevezte az új programban az együttműködést, amelynek során elsősorban helyi infrastruktúra-, illetve közszolgálati fejlesztésekre fogtak össze az önkormányzatok az ország egész területén.

A Versenyképes járások program azért is ilyen gyors és sikeres, mert abban egyidejűleg közreműködnek a kormány, a helyi és a megyei önkormányzatok, illetve a kormányhivatalok – tette hozzá.

A területfejlesztési államtitkár jelezte: arra törekednek, hogy a program második fordulójában már januárban eredményt hirdessenek, hogy mielőbb elkezdődhessen a pályázatok megvalósítása.

Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta:

a püspökladányi, a hajdúszoboszlói és a balmazújvárosi járásokban létrejött öt konzorcium több mint 700 millió forint forrást nyert el a Versenyképes járások programban elsősorban turisztikai, egészségügyi, különféle szolgáltatói, illetve települési infrastrukturális fejlesztések finanszírozására. A térségben a bárándi rekortán pálya beruházása készült el elsőként a program keretében

– fűzte hozzá.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke elmondta: a testület tagjai pártállástól függetlenül minden fejlesztési pályázatot egyhangúlag támogattak, ennek eredményeként az elmúlt években több mint 200 milliárd forint forrás érkezett a megyébe. Hozzátette: az elmúlt tíz évben Báránd 25 sikeres projektjét mintegy kétmilliárd forinttal támogatták.

Kovács Miklós (Fidesz-KDNP), Báránd polgármestere jelezte: a Versenyképes járások programban a Sárrétudvarival, Szereppel és Tetétlennel közösen létrehozott konzorciumuk 53 millió forint fejlesztési forrást nyert el. Településük ebből 15,7 millió forintot kapott a rekortán pálya felújítására, amihez négymillió forint önrészt és jelentős önkéntes munkát biztosítottak – ismertette.

Fotó: Facebook/Bodó Sándor