Varga Judit és Magyar Péter

Varga Judit visszatérését rebesgetik – így reagált Magyar Péter

Ország

„Látom, a fideszes Lenin-fiúk megint bátran bebújnának egy nő szoknyája mögé. Bizonyos szempontból megértem őket, mert a gyermekeim édesanyja egymaga több nyelven beszél, és többet tud dekázni, mint az egész korrupt orbáni bagázs együttvéve” – védte meg közösségi oldalán Varga Juditot a Tisza elnöke.

Magyar Péter azt írta, korábban is elmondta, neki nincs beleszólása abba, hogy „a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre”.

„Azt viszont tudom, hogy a volt feleségem pontosan érzi, hogy mi a három gyermekünk érdeke. Egyet megígérhetek: bárhogyan is alakul a következő 6 hónap, tőlem soha nem fognak egy rossz szót sem hallani Juditról, mint emberről. Soha”

– emelte ki a politikus.

Hozzátette: büszke arra, hogy 18 évig társának tudhatta és örökké hálás lesz neki közös gyermekeikért.

A volt igazságügyi miniszter visszatérése már egy ideje téma a közéletben. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője korábban arról írt, hogy reménykedik a visszatérésében. Orbán Viktor pedig a Hotel Lentulai című műsorban mondta, hogy Varga Juditnak miniszterelnöki képességei vannak.

Gulyás Gergely ma még tovább ment, egy Facebookra kitett Reels-videóban üzent Varga Juditnak, hogy térjen vissza:

Nézd meg ezt is:

Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!