Papp László DVSC

“Ez nem Debrecenhez méltó” – Papp László nekiment a Loki francia többségi tulajdonosának

Sport

Egy hete derült ki, hogy a DVSC labdarúgócsapata pénzügyi gondokkal küzd. Papp László polgármester – aki többnyire csak a győzelmek után posztol a csapatról – rögvest rá is pirított Ike Thierry Zaengel többségi tulajdonosra.

“A pénzügyi kötelezettségek pontos teljesítése az alapja a klub működésének, ezért megengedhetetlennek tartjuk, hogy ebben a tekintetben ne legyen rend. Ennek biztosítását elvárjuk a mindenkori többségi tulajdonostól”

mondta akkor Papp, és közölte, az önkormányzatnak és a szponzoroknak is be kellett avatkozniuk.

Az ügy a csütörtöki debreceni közgyűlésen is téma volt. Papp László elmondta, hogy a DVSC mindig is folyamatos figyelmet igényelt a várostól mint kisebbségi tulajdonostól, hogy a klub pénzügyi stabilitása biztosított legyen.

Kiemelte, hogy a Five Eleven csoport esetleges részesedésvásárlásáról szóló tárgyalások elhúzódnak, emiatt alakult ki a jelenlegi pénzügyi helyzet. Hozzátette: a DVSC Futball Zrt. átvilágítását az EY (korábban Ernst & Young) végzi, ám ez még nem zárult le, így a többségi tulajdonos sem tudott megállapodásra jutni a Five Elevennel.

DVSC: ilyen szezonrajtról álmodtunk? Vélemény

A polgármester szerint “nagyon nincs rendben”, hogy a Loki körül ilyen hírek kapnak szárnyra, és emiatt a sajtó is folyamatosan foglalkozik az üggyel.

“Ez nem Debrecenhez méltó, és ezt világosan közöltem a többségi tulajdonossal. Nem én kértem, hogy jöjjenek, ők tettek ajánlatot és vállaltak kötelezettséget”

– hangsúlyozta.

Papp László bízik abban, hogy a Five Elevennel folytatott tárgyalások sikeresen zárulnak, de hozzátette: ha ez nem történik meg, más megoldási forgatókönyvet kell elővenni.