Csütörtökön lejátszotta a téli felkészülési időszak első edzőmérkőzését a DVSC. A csapat a román élvonalban 10. helyen álló Arad együttesét fogadta Pallagon.
A klub beszámolójában megjegyezte, az ellenfél 10 nap múlva már bajnoki mérkőzést játszik, így felkészülésük előrehaladottabb állapotban van.
A DVSC-nél a hosszabb ideje sérült játékosok mellett kisebb sérülések és betegségek miatt nem léphetett pályára Megyeri Balázs, Arandjel Stojkovic, Neven Djurasek, Jorgo Pellumbi és Kocsis Dominik. Ugyanakkor a kezdőcsapatban helyet kapott a két új igazolás, Amos Youga és Kristiyan Malinov.
Az aradiaknál a kezdőcsapatban szerepelt a korábbi Loki-játékos, a Puskás-díjas Zsóri Dániel is.
Felkészülési mérkőzés.
DVSC-Arad (romániai) 1-2 (1-2).
DVSC: Pálfi – Kocsis G., Lagator, Malinov, Ferenczi, Domingues, Szécsi, Youga, Szuhodovszki, Dzsudzsák, Bárány. Cserék: Engedi, Hornyák, Szűcs T., Dreskovic, Shedrach, Vajda, Tercza, Egri, Polozhyi. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Gól: Domingues (1.), illetve Zsóri (10.), Ghezali (15.).