Adventi fényvonat

Elromlott a MÁV fénymozdonya, a honlapot is eltüntették

Ország

Vízkeresztig közlekedett volna, de már január 4-én leállt a 431 095-ös, ünnepi díszbe öltöztetett villanymozdony – írja az Indóház Online.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Fényszili teljes menetrendje tavaly, december 12-én vált elérhetővé. Az üzemeltető akkor azt ígérte, hogy a 3500 LED-del kivilágított mozdony január 6-ig jár majd a pécsi, szegedi, biharkeresztesi, sátoraljaújhelyi, kaposvári vonalakon, valamint a Balaton mindkét partján. Ezt az ígéretet sikerült is teljesíteni, egészen január 4-éig. A különleges mozdony nagy népszerűségnek örvendett: a vidéki és megyei hírportálok szinte mind beszámoltak róla, és sokan várták érkezését. Azonban akik a hétvégén, január 6-a előtt szerettek volna búcsút venni tőle, csalódottan tapasztalhatták, hogy a Fényszili műszaki hiba miatt már nem közlekedik. A légsűrítő meghibásodása miatt a mozdony január 5-én, vasárnap sem hagyta el a székesfehérvári fűtőházat.

Az eredeti terv szerint a mozdony január 5-én, vasárnap este indult volna Budapestről Nagykanizsára – például Lepsényben 18:39-kor több utas is várta érkezését, ahogy azt egy Facebook-bejegyzés is bizonyítja. Innen késő este a 8551-es személyvonattal Balatonszentgyörgyre, majd gépmenetben vagy szerelvénymenetben Keszthelyre közlekedett volna. Keszthelyről pedig január 6-án, hétfőn, a Vízkereszt napján, utolsó útjaként egy Balaton InterCity-vel tért volna vissza Budapestre. A tervek azonban meghiúsultak a műszaki hiba miatt.

Sem a Mávinform, sem a megújult MÁV honlap nem adott tájékoztatást a történtekről. A Fényszili menetrendje egyszerűen eltűnt az oldalról, a korábban közzétett link helyén pedig csak egy hibaüzenet jelent meg: „Az oldal nem található.”