“Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz?” – Gyermekotthon előtt rontott rá Magyar Péterre a Fidesz kommunikációs vezetője

Ország

A pécsi Szikla utcai Befogadó Gyermekotthon bejáratánál alakult ki komoly szájkarate Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke között.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Magyar Péter megpróbált bejutni a gyermekotthonba, ám az épület előtt Menczer Tamás és Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár várta. Menczer így indított:

“Azért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál.”

Menczer nem fogadta el Magyar kézfogását, majd azt mondta: “Már remeg a kezed.”Az esemény során Menczer többször közbevágott, miközben Magyar próbált megszólalni, és éles kritikával illette a Tisza Párt elnökét. Személyes támadások sorozata hangzott el, amelyekben Menczer azt állította, hogy Magyar elárulta a családját és gyerekeit, valamint politikai szempontból jelentéktelennek nevezte:

“Te egy hazug gazember vagy, minden szavad hazugság.”

A konfliktus akkor érte el a csúcspontját, amikor Magyar Péter az Auróra „Börtön Ablakába” című dalát kezdte énekelni, amit Menczer további gúnyos megjegyzésekkel kommentált:

“Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz?”

Menczer szerint Magyar veszélyt jelent a nőkre és gyerekekre, és politikai ellenfeleit Weber-csicskának nevezte.

Az esemény éles példája volt annak, hogyan eszkalálódhat a politikai vita személyes támadásokig. A találkozó nem hozott érdemi párbeszédet, inkább egy színpadi konfliktus szemtanúi lehettek a jelenlévők.

Ma mindenki láthatta az Orbán-kormány valódi arcát. Egy túlzsúfolt gyermekvédelmi otthon előtt követett el garázdaságot Orbán Viktor kommunikációs igazgatója. Olyan épület előtt üvöltözött habzó szájjal, magàból kikelve, trágáran 20 percen keresztül, ahol 3 éves súlyosan traumatizált gyerekek élnek. Ehhez nem szükséges külön kommentár

írta Magyar Péter az élő közvetítése alá.

A szakértő szerint Menczer öngólt lőtt

Azt hiszem, értem, hogy mi lehetett a Fidesz célja. Provokálni Magyar Pétert, esetleg hibázásra kényszeríteni, de mindenképpen lehúzni a sárba. Politikatörténeti pillanat lett belőle, ilyen kocsmai szintű, “gyere ki a hóra” fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus. Ráadásul nem is akárki és nem is akárkivel: a Fidesz kommunikációs igazgatója a legerősebb ellenzéki párt vezetőjével. Mintha Szigetvári Viktor kicsizte volna le Orbán Viktort közel húsz évvel ezelőtt… Azok alapján, amit a választói ízlésekről, elvárásokról korábban megtanulhattunk (hogy milyennek szeretik látni a politikusokat az emberek), azt kellene mondani, hogy ez bizony hatalmas öngól volt, túljátszás, túlszereplés, alulmúlás. De a világ változik, a kérdés csak az, hogy merre és mennyire

írta Facebook-oldalán Török Gábor politikai elemző.