Fidesz-szimpatizánsok, Fidesz-szavazók

Real-PR 93.: magabiztosan vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt

Ország

A Real-PR 93. friss, hétfőn közölt közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát; négypárti országgyűlés alakulna egy most vasárnapi választáson.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Real-PR 93. a kutatásában – amelyet november 25. és 27. között ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készítettek – azt vizsgálta, hogy a választók melyik pártra szavaznának egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson.

Az eredményeket a biztos szavazók bázisán közölték és kifejtették, hogy a biztos szavazók azok a szavazópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérték egy most vasárnapi országgyűlési szavazáson, valamint megjelölték melyik pártra szavaznának vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába.

Kiemelték, hogy a biztos szavazók körében a kormánypártokat 44 százalék támogatja, pontosan annyi, mint október folyamán, a Fidesz-KDNP szavazótáborában nincs jele az elbizonytalanodásnak.

A Tisza Párt a biztosan résztvevők körében 36 százalékos eredményt tudna elérni, amely hibahatáron belüli elmozdulás az egy hónappal ezelőtti adatfelvételhez képest, így a Tisza Párt és a kormánypártok között 8 százalékpontnyi a különbség a Fidesz-KDNP javára

– tették hozzá, azzal együtt, hogy ez a különbség szignifikáns, meghaladja a hibahatárokat.

Úgy folytatták, hogy a Tisza Párt integrálta a baloldali törpe- és kis pártok szavazótáborának nagy részét, amely folyamat láthatóan elérte a korlátait, így ezekből a választói rétegekből nem áll a párt rendelkezésére további jelentős tartalék.

“A Tisza Párt lendületvesztése mögött ugyanakkor az elmúlt időszakban nyilvánosságra került hangfelvételek hatása is valószínűsíthető”

– fogalmaztak.

A felmérés szerint a Mi Hazánk 7 százalékos, míg a Demokratikus Koalíció 5 százalékos tábort tudhat maga mögött a biztos választók körében, ez a Mi Hazánk esetében pontosan megegyezik az októberi kutatási adattal, míg a DK esetében hibahatáron belüli elmozdulást jelent csupán.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékos támogatottságával valószínűleg az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti eredményt érne el – írták.

A teljes lakosságban sem történt a hibahatárokat meghaladó változás a pártok támogatottságában az egy hónappal ezelőtti kutatáshoz képest – áll a közleményben.

A Medián néhány napja egészen más eredményre jutott.

A Real-PR Fidesz-közeli cég, furcsa módszerekkel méri fel a lakosság véleményét. Erről a Magyar Narancs írt korábban.