Ötször is fizetni tudott egy talált bankkártyával Debrecenben

Helyi hírek

A vádirat szerint a sértett 2024. május 23-án délután egy debreceni belvárosi élelmiszerüzletben vásárolt, de miután fizetett, a nadrágja zsebéből elhagyta a bankkártyáját.

A vádlott a bolt előtt megtalálta és felvette a kártyát, majd bement az üzletbe, ahol azzal egymás után ötször is vásárolt: üdítőt, alkoholt és élelmiszert vett magának, összesen közel húszezer forint értékben.

Közben a sértett észrevette, hogy eltűnt a kártyája, és telefonon felhívta az édesapját, aki azt letiltotta, így a vádlott nem tudott vele ismét fizetni. Az élelmiszerbolt biztonsági szolgálata felfigyelt arra, hogy a férfi egy órán belül ötször is vásárolt, majd miután a bolt terminálja jelezte, hogy a kártyát zárolták, a férfit a biztonsági irodába kísérték, és értesítették a rendőrséget.

A sértett mintegy húszezer forint kára nem térült meg, ezért a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozása során kérte annak megfizetését.

A Debreceni Járási Ügyészség a többszörös visszaeső férfit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja. Vádiratában mértékes indítványként kérte, hogy a Debreceni Járásbíróság a vádlottat, beismerése esetén, 6 hónap börtönbüntetésre ítélje, 1 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá kötelezze a sértett kárának megtérítésére.