Tasó László

“Papp, Pósán, Kósa és Tasó határolódjon el!”

Helyi hírek

A Magyar Szocialista Párt mély megdöbbenéssel fogadta Orbán Balázsnak, miniszterelnök politikai igazgatójának a Mandiner stratégia részleg című, szeptember 26-án leadott műsorában az 56-os forradalommal kapcsolatban elhangzott vállalhatatlan eszmefuttatását – írja portálunkhoz eljuttatott közleményében a párt debreceni szervezete.

Emlékeztetnek, Orbán Balázs arról beszélt, hogy ő és kormánya nem védekeznének egy idegen hatalom inváziójával szemben. Ennél már csak az volt megdöbbentőbb, ahogy a miniszterelnök és a kormánya kezelte ezeket a hazafiatlan kijelentéseket. Ahelyett, hogy a miniszterelnök azonnal meglépte volna azt, amit ebben a helyzetben meg kellett volna lépnie, vagyis Orbán Balázs azonnali eltávolítását minden kormányzati pozícióból, ehelyett a kormánypárt szánalmas maszatolásba kezdett az ügyben.

Azr írják, a politikai igazgató nemcsak 56 szellemiségébe gázolt bele, hanem az 1000 éves magyar történelmi identitást taposta meg. Az MSZP sajnálattal vette tudomásul, hogy az állítólagos szabadságharcos miniszterelnök nem áll ki az 56-os szabadságharcosok mellett. Ebből a hozzáállásból világosan kiderül, hogy Orbán Viktor számára a polgári Magyarország ideájához hasonlóan 1956 sem jelent többet, mint egy egyszerű politikai terméket, amit a kormánypárt saját kicsinyes politikai céljai elérése érdekében kénye-kedve szerint használ.

Majd a költői kérdés:

“De vajon osztja- e a miniszterelnök és politikai igazgatója forradalommal kapcsolatos hozzáállását a Fidesz debreceni szervezete is? Mert ez a kérdés különösen égető Debrecenben, abban a városban, ahol a Kossuth Körök október 14-i megalapításával valójában elkezdődött az 56-os forradalom és ahol az első sortűz is eldördült.”

Az MSZP helyi szervezete kéri a Fidesz debreceni politikusait Dr. Papp László polgármester és Dr. Pósán László, Kósa Lajos és Tasó László országgyűlési képviselő urakat, hogy határolódjanak el Orbán Balázs hazafiatlan mondataitól. Mert 1956 hősei, ahogy Magyarország is ennél többet érdemelnek – olvasható a közleményben.