Halálos baleset történt Haláp és Vámospércs között

Kettős tragédia Debrecen közelében: kiderült, mi okozta a bajt

Rendőrség

A hajdú-bihari rendőrök befejezték egy Haláp külterületén történt halálos baleset vizsgálatát.

Egy nyíracsádi lakos haladt autójával a 48-as főúton május 28-án délután, majd előzés után lehajtott az útpadkára. A sofőr balra kormányzott, áttért a szemközti sávba, és nekicsapódott egy másik járműnek. A baleset következtében egy házaspár életét vesztette, míg a 30 éves férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az eljárás során kiderült, hogy a gyanúsított alkoholt fogyasztott, mielőtt volán mögé ült, így halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett miatt hallgatták ki. Bevonták a vezetői engedélyét, bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat megküldte az ügyészségre.