Pósán László laptopokkal

Újabb 125 ezer diák kap laptopot

Ország

Decemberig újabb 125 ezer diák kap laptopot a kormány támogatásának köszönhetően – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.

Rétvári Bence elmondta, hogy a korszerű informatikai eszközöket azok az 5. és 9. évfolyamos tanulók kapják, akik korábban jelezték igényüket a Kréta-rendszerben. A tanulói laptopok mellett intézményi eszközök is érkeznek az iskolákba – fűzte hozzá.

Kiemelte: ma már minden diák számára nagyon fontos, hogy hozzáférjen a digitális tartalmakhoz.

“A 32 milliárd forintos összköltségű laptoposztási program a magyar diákok tudásának versképességét szolgálja”

– mondta, megjegyezve: a kapott gépeket a legjobb minőségű internetkapcsolat mellett használhatják a gyerekek, miután a kormány nagyon komoly wifi fejlesztéseket is végrehajtott az iskolákban.

“Az oktatás egyik funkciója, hogy csökkentse az otthonról hozott társadalmi különbségeket”

– szögezte le Rétvári Bence, aki kitért arra is, hogy a program eredetileg európai uniós forrásból valósulna meg, de az EU nem biztosítja Magyarország számára a helyreállítási alap forrásait. Ezért költségvetési forrásból, “teljes mértékben állami támogatással” valósítják meg azt – folytatta, hozzátéve: “az unió nem tartotta méltónak a magyar diákokat arra, hogy laptopokat kapjanak uniós forrásból”.

Ismertette azt is, hogy az elmúlt években összesen 453 ezer laptopot osztottak ki a program keretében – ebből 55 ezer a pedagógusokhoz került –, az eszközökből mintegy háromezer iskola részesült.

Elmondta továbbá, hogy a laptopok kiosztásán túl digitális tartalmak fejlesztésével is támogatják a tanulókat. Közlése szerint a nemzeti köznevelési portálon évről évre bővül az interaktív okostankönyvek és egyéb letölthető tartalmak köre. Az elmúlt években 200 millió letöltés történt az oldalon, 6500 tanulócsoportban használták a tartalmakat, és több mint 28 ezer feladatot már a portálon keresztül adtak ki a diákoknak – sorolta Rétvári Bence.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója hangsúlyozta: az Orbán Viktor vezette polgári kormány “a gyakorlatban valósítja meg a szolgáltató állam koncepcióját”.

“Ez azt jelenti, hogy a mindennapokban odafigyelünk a polgárok igényeire, az emberek véleményére, intézkedéseinkkel igyekszünk megkönnyíteni az életüket, segíteni őket ügyeik intézésében”

– mondta, megjegyezve: a kormány figyelembe veszi a különböző társadalmi csoportok speciális igényeit és a legmodernebb eszközökkel segítik a civileket.

Nyitrai Zsolt felidézte, hogy már 16 alkalommal kérték ki a polgárok véleményét nemzeti konzultáció formájában, és hamarosan jön az újabb kérdéssor, ezúttal a gazdaságpolitikáról. “A közéleti munkánkat a párbeszédre alapozzuk, mindig az egyetértési pontot keressük az emberekkel” – húzta alá.

A főtanácsadó hangsúlyozta, hogy a vélemények kikérése mellett szolgáltatásokat is biztosítanak: ilyen például az Európában egyedülálló, 65 év felettiek számára ingyenes Gondosóra program. A programra több mint 650 ezren regisztráltak, és az több mint 22 ezer életveszélyes helyzetben nyújtott már segítséget – ismertette.

Megemlítette továbbá az ingyenes digitális állampolgárság szolgáltatást, az ingyenes tankönyveket, a 80 ezer rászoruló gyerek számára biztosított tanszercsomagot, a cukorbeteg gyerekek nyári táboroztatását is, jelezve: ebbe a támogatási sorba illeszkedik be az informatikai eszközök osztása is.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta: a program 2022-ben indult, és mostanra az 5-12. osztályos diákok közül már mindenkinek van laptopja, aki igényelt. Azok számára, akik nem igényeltek sajátot, rendelkezésre állnak az iskolai gépek, így mindenki tudja használni az eszközöket – tudatta.

Az elnök kiemelte: az elmúlt években zökkenőmentesen zajlott a laptopok kiosztása, és most is időben megkapja mindenki az eszközöket.

“Jelen pillanatban nincs akadálya annak, hogy 21. századi oktatást folytassunk a köznevelésben”

– jelentette ki Hajnal Gabriella, aki kitért arra is, hogy valamennyi kiosztott eszköz tablet és laptop is egyben, átlagos bekerülési áruk pedig 256 ezer forint. A gépeken van Windows rendszer, valamint jár hozzájuk táska és egér is – közölte.