Vedd le a mezt Debrecenben

A válogatott egykori alapembere szerint nem kellett volna mezlevétellel megalázkodnia a Loki játékosainak

Sport

Elszabadultak az indulatok a szombati, 5-0-s hazai vereséggel végződő DVSC-Paks mérkőzés után. A szurkolók egy része megdobálta a játékosokat, és azt követelték, hogy vegyék le a mezt. Ennek a rapportra hívott focisták eleget is tettek.

A mezlevételes fenyítés nem kifejezetten debreceni hagyomány, előfordult ez korábban a magyar válogatottnál, a Honvédnál, Fehérváron és Diósgyőrben is.

Hrutka János, a Ferencváros és a Kaiserslautern korábbi játékosa, 24-szeres válogatott védő viszont nagyon nem ért egyet ezzel a fenyítéssel. Azt írja, sosem értette, aki ilyesmit követel, azt meg végképp nem, aki ezt meg is teszi.

“Megfelelési kényszer, félelem, vagy csupán a szurkolói odaadás tisztelete? Bármi is a mozgatórugója, a jelentése egy: a szurkoló szerint nem vagy alkalmas viselni szeretett klubja mezét. Te pedig egyetértesz ezzel. Azt mondod, beismered, hogy nem vagy odavaló”

– írja Hrutka, aki úgy véli, ehelyett inkább kihúzott testtel vállalni kéne a hibákat.

A válogatott egykori alapembere szerint a szurkoló is jobban tiszteli azt, aki megmutatni akar, nem beletörődni.