A debreceni Szent Anna utcai belvárosi egészségfejlesztési központ működésének első esztendejét, valamint az aktuálisan zajló programokat sajtótájékoztató keretében mutatta be Széles Diána, Debrecen alpolgármestere és Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója 2024. október 15-én.
Az UNICEF és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának finanszírozásában a Szent Anna utcai korábbi fogászat épülete egy éve funkcióváltáson esett át. A már korábban elindult Mozdulj, Debrecen! mozgalom jelszava: „Mozdulj az egészségedért, mozdulj az életedért!” Ennek jegyében működik az egy évvel ezelőtt a Szent Anna utca 11. alatt átadott egészségfejlesztési központ is, amely a mozgalom centrumaként, az egészségtudatosság közösségi tereként szolgálja a város lakosságát. Debrecen gondoskodó város, ahol az egyén és a közösség egyaránt számít.
Amint azt a tájékoztatón Széles Diána többek közt elmondta, a központ minden egyes helyisége maximálisan kihasznált: hétköznaponként reggel 8.00 órától 16.00 óráig – hétfőnként, keddenként és csütörtökönként a munkaidő utáni látogathatóságot lehetővé téve, 18.00 óráig tartó hosszított nyitva tartással is – komplex egészségügyi szűrővizsgálatok, mozgásos programok, életmódtanácsadás zajlanak a kismamáktól kezdve a gyerekek, fiatalok, aktív felnőttek és szépkorúak számára, akár családi programként is. A 2021 őszén indult Mozdulj, Debrecen! mozgalom – melyhez az egészségfejlesztő központ is egy esztendeje kapcsolódik – valódi sikertörténet, melynek programjain az elmúlt három évben immár több mint 120 ezren vettek részt. Maga a Szent Anna utcai egészségfejlesztési központ egy év alatt 881 programot valósított meg, melyeket összesen 11.105 debreceni látogatott. Hangsúlyozandó, hogy az egészségfejlesztési központ szolgáltatásait a debreceniek – Debrecen Városkártya birtokában és ingyenesen – vehetik igénybe, ugyanakkor a Mozdulj, Debrecen! mozgalom – szintén térítésmentes – alkalmait gyakorlatilag bárki látogathatja, s látogatják is nagyon sokan a városkörnyéki településekről. A központ tevékenysége oly módon egészíti ki az egészségügyi ellátást, hogy az egészségmegőrzést, a betegségmegelőzést hivatott szolgálni – olyan közösségi tér, ahol félelem nélkül, jó kedvvel, aktívan tehet mindenki – fiatal és idős, nő és férfi – azért, hogy minél tovább egészséges maradjon. Mindehhez a szakmai hátteret a Debreceni Egyetem és a város önkormányzata összefogásával létrehozott Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) adja – kiemelten is foglalkozva például olyan időszakokkal, mint például az október – a női –, vagy a november – a férfiegészség hónapja, különösen is az urakat ösztönözve a programokon való részvételre, hiszen általános tapasztalat, hogy a hölgyek egészségtudatosabb életet élnek. Széles Diána külön is kiemelte az egészségfejlesztési központ számtalan programja közül az úgynevezett TSMT-tornát, amely a gyerekek mozgáskoordinációját hivatott fejleszteni, ami ebben a formában az országban ingyenesen csak Debrecenben elérhető. Az eredeti szándék az volt, hogy ezt a tornát 60 résztvevő számára indítják, de ez a szám összességében lassan 500-nál tart. Az alpolgármester szerint az is debreceni specialitás, hogy a kisgyermekes anyukák számára úgy kínálnak mozgásos programokat, hogy azokat vagy a picikkel együtt végezhetik, vagy az anyukákéval párhuzamosan a kicsiknek is van külön foglalkozás. Amikor pedig a kicsik már nincsenek egész nap együtt a mamával, úgy óvodásként, kisiskolásként is vannak számukra életkoruknak megfelelő mozgásos programok a Szent Anna utcai egészségfejlesztési központban. Széles Diána a mozgásfejlesztés mellett az úgynevezett Okoskonyha-programot is kiemelte, melynek keretében életmódtanácsadást végeznek, az egészséges táplálkozás fontosságára felhívva mind a gyerekek, mind a felnőttek figyelmét. Az alpolgármester hangsúlyozta: az érdeklődők az egészségfejlesztési központ minden programjára a https://gondoskodovaros.hu internetes oldalon tudnak regisztrálni.
Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) igazgatója szerint egy esztendő látszólag nem nagy idő egy kezdeményezés történetében, azonban ez az egy év nagyon hatékony volt és büszkeségre okot adó. Az épületnek Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával kivitelezett funkcióváltása, valamint a programok UNICEF által segített megvalósítása jelentős eredmény. Az egészségfejlesztési központ tevékenységének pillérei: az első az egészségügyi szűrővizsgálatok sora; a második a betegségmegelőzés, az egészségnevelés, az életmódtanácsadás; a harmadik pedig a mozgás ösztönzése. Papp Csaba is kiemelte többek közt a kisgyerekek körében az úgynevezett szenzomotoros, mozgáskoordinációs torna, a TSMT-torna fontosságát, melynek gyakoroltatására a szülőket is megtanítják. Az óvodáskorú gyerekek egészségét szolgálja a lúdtalptorna bevezetése. Az igazgató külön is említést tett arról, hogy közel száz, Ukrajnából menekült gyerek számára az UNICEF támogatásával két éven keresztül minden héten egy napon külön biztosítottak számukra mozgásos programokat. A debreceni iskoláskorúak körében végzett egészségügyi szűrővizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a gyerekek 58 százalékának vannak mozgásszervi problémái. E tapasztalatok hatására indították el a Mozdulj, Debrecen! mozgalom iskolaprogramját, heti két tanórányi időtartamú plusz mozgási lehetőséggel a gyerekek számára. Egy év alatt ez 1 százalékkal csökkentette a mozgásszervi problémák arányát, ami ilyen rövid idő alatt jelentős eredmény. Ugyanekkor a gyerekek átlagsúlya 1 százalékos arányban nőtt, így fokozottabban oda kell figyelni az életmódtanácsadásra, a megfelelő mozgásformák kialakítására. Mindezek a felnőttkori egészségi problémák megelőzését is nagyban szolgálják, de természetesen felnőttként is nagyon sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért például jógával, frissítő tornával, légzőtornával, a rendkívül sikeres szenior örömtánccal. A Mozdulj, Debrecen! mozgalom tematikus sétáihoz kapcsolódva a lelki egészséget szolgáló beszélgetési lehetőségek is vannak, de az egészségfejlesztési központ programjai között is szerepelnek ilyen jellegűek. Népszerűek a testsúlyszabályozást, a diétát szolgáló tanácsadások, programok is. Komplett tantestületek, egészségfejlesztéssel, illetve konkrét betegcsoportokkal – vesebetegekkel, tüdőbetegekkel – foglalkozó civil szervezetek tagjai számára is tartanak egészségfejlesztési tanácsadásokat, képzéseket, az egészségfejlesztési központ szakemberei részt vesznek egészségnapokon Hajdú-Bihar vármegye számos településén, idősotthonokban.
Papp Csaba véleménye szerint rendkívül nagy szükség van arra, hogy az emberek megértsék: nem attól kell félnünk, hogy a – sokszor csupán egyetlen csepp vért igénylő – szűrővizsgálatok révén kiderül, hogy valamilyen egészségügyi problémánk van, hanem arra kell törekednünk, hogy a szűrővizsgálatok segítségével megelőzzük a gondokat, vagy ha már léteznek, mihamarabb részesüljünk megfelelő ellátásban egészségünk helyreállítása érdekében. Ha ezt nem tesszük meg, akkor megvonjuk magunktól az akár száz százalékos gyógyulás lehetőségét.
A sajtótájékoztatóhoz kapcsolódva a résztvevők megtekinthették az egészségfejlesztési központban éppen kisiskolások számára rendezett állatasszisztált és mozgásterápiás foglalkozást, valamint az Okoskonyhában tartott, az egészséges táplálkozásról szóló bemutatót is.
– Debrecen.hu –