A mellrák korai felismerésére és a szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítő Szolgálata hétfőn Debrecenben. Évente csaknem háromezren halnak meg emlőrákban Magyarországon, annak ellenére, hogy az idejében diagnosztizált betegség gyógyítható – hangzott el az Összefogás az emlőrák ellen szimpózium és séta elnevezésű rendezvényen.
Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke elsőként köszönetét fejezte ki a Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat felé, akik olyan segítő közösséget alkotnak, amely az évek során nélkülözhetetlenné vált az egészségfejlesztésben, hidat képez a betegek és az egészségügyi személyzet között.
Minden év októbere a mellrák elleni küzdelem hónapja. A rózsaszín szalag a korai felismerés fontosságára és a betegség megelőzésére hívja fel a figyelmet, hiszen az orvostudománynak és a betegek kitartásának köszönhetően az időben felismert betegség a legtöbb esetben gyógyítható
– mondta a konferencia megnyitóján Kossa György.
A kuratórium elnöke a legfrissebb adatokra hivatkozva kiemelte: 2040-re megduplázódik az újonnan diagnosztizált daganatos betegek száma. Csaknem 60-70 százaléka meggyógyítható a betegeknek, vagy legalábbis krónikussá tehető, így exponenciálisan nő az onkológiai ellátásban részesülők száma.
A daganatos megbetegedések fizikumot és lelket megterhelő erőpróbák, az időben kiemelt esetek azonban nagyobb sikerrátával kezelhetőek, éppen ezért a szervezett szűréseknek nagy jelentősége van. Rá kell irányítani a figyelmet arra, hogy bár az életkor előrehaladtával nő az elváltozás kialakulásának esélye, egyre fiatalabb hölgyeket és a férfiakat is érintheti a melldaganatos megbetegedés
– emelte ki Kossa György.
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, a rendezvény fővédnöke azt mondta: a nők számára gyakran fontosabb a családról és a környezetükről való gondoskodás, mint saját maguk.
Minden nyolcadik nő érintett a mellrákban, éppen ezért ha mi nem figyelünk magunkra, családok mennek tönkre. Hiszen mi, nők vagyunk a családok motorjai, mi adjuk a melegét egy otthonnak. Éppen ezért fontos tudni, hogy a mellrák korai stádiumban felismerve igenis gyógyítható az orvostudomány jelenlegi állása szerint
– hangsúlyozta az alpolgármester.
Széles Diána hozzátette: a gyógyulás elérhető, a diagnózist követően a betegek erőt meríthetnek a közösség összefogásával a családtagjaikból, a természetből, hitükből.
Magyarországon minden ötödik ember rosszindulatú daganat következtében hal meg, az új terápiás módszereknek köszönhetően azonban megfigyelhető, hogy csaknem négy gyógyult eset jut egy-egy elhalálozásra. A daganatok kialakulásáért 80 százalékban felelős a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgáshiány, a helytelen táplálkozás, a környezetszennyezés és a foglalkozási ártalmak is. Kisebb részben azonban vírusok és fertőzések is okozhatnak daganatos megbetegedéseket
– jelentette ki Árkosy Péter.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Klinika igazgatója kiemelte: Magyarországon a nők körében a mellrák, míg a férfiaknál a tüdőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, ezt követi mindkét nem esetében a vastag- és végbéldaganat. Árkosy Péter hozzátette: a nők körében továbbra is magas számban fordul elő a méhnyakrák, annak ellenére, hogy ez a fajta daganatos betegség viszonylag kevés esetben halálos és teljes mértékben elkerülhető napjainkban, ha idejében részt vesznek a nők szűrővizsgálaton.
A tudományos szimpóziumon előadást tartott Szegedi Sebő Éva, a Debreceni Egyetem (DE) Klinikai Központ (KK) Kenézy Gyula Campus Emlőcentrum igazgatója, Kósa Csaba, a DE KK Sebészeti Klinika adjunktusa, valamint Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke is.
A rendezvényt követően a résztvevők, gyógyultak, gyógyulók, orvosok és ápolók a Régi Városházától a Nagytemplomig sétáltak, felhívva a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre és a szűrések fontosságára.
– DE Sajtóközpont –