A Batthyány utca történetét bemutató városismereti és irodalmi sétára invitálja az érdeklődőket a Cívisporta Egyesület, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen és a Libertine Könyvesbolt.
A város első sétálóutcájának története több évszázados múltra tekint vissza, ennek a múltnak néhány szeletét ismerhetik meg a program résztvevői.
A korabeli Debrecenben az utca egyik része a Cegléd, a másik a Varga utcai kerülethez tartozott, működött itt csapszék, mozi, üveges, mézeskalácsos, és kártyafestőműhely.
A 19. század derekán itt állt a Nánássy-féle játékszín is, ami a Debrecenben fellépő színjátszó társulatoknak adott helyet. Vándorszínészként megfordult itt Arany János, de Petőfi Sándor is állt a játékszín világot jelentő deszkáin, 1843-44 telén.
A séta egyik állomása a Batthyány utcával szemben álló Csokonai Teátrum történelmi épülete, majd végállomása a hajdani Kölcsönös Segélyező Egylet palotájában működő Libertine Könyvesbolt, ahol kötetlen beszélgetés zárja a programot.
A sétát a Cívisporta Egyesület helytörténeti kutatói (Balogh László, Dr. Horváth Péter, Új Judit) vezetik.
Közreműködik Vranyecz Artúr, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színművésze, aki időnként Petőfi, Ady, vagy éppen Csokonai bőrébe bújik.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi e-mail címen lehet: civisporta@gmail.com
A program Debrecen városa támogatásával a Könyv barátai hálózat tagjainak szervezésében jön létre.
Fotó: Cívisporta Egyesület