Munkalátogatásra érkezett Magyarországra érkezett Akilbek Dzsaparov kirgiz miniszterelnök. Az ázsiai ország vezetőjét Orbán Viktor a Karmelitában fogadta – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A találkozón a nemzetközi ügyek kapcsán a béke fontosságáról beszéltek a felek, hiszen az ukrajnai háború károsan hat gazdaságaink illetve az országaink közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlődésére.
A kirgiz miniszterelnök kiemelte: elsősorban a mezőgazdasági és a vízgazdálkodási területen látja elmélyíthetőnek a kétoldalú együttműködést.
Áttekintették a két ország közötti stratégiai partnerség eddigi eredményeit, valamint Orbán Viktor novemberben esedékes biskeki hivatalos tárgyalásainak témaköreit – olvasható a közleményben.
Dzsaparov pénteken Debrecenbe is ellátogatott, Papp László polgármester videója alapján pedig bátran kijelenthető, hogy “őexcellenciája” tartalmasan töltötte idejét a cívisvárosban: