Csupa móka és kacagás várja a hétvégén a Vojtina Bábszínház látogatóit, hisz vasárnap a Kálvin téri játszóhely Színháztermében a frissen felújított Tessék engem megmenteni! című meseparódiát játsszák hercegkisasszonyokkal, kérőkkel, hihetetlenül furcsán beszélő szörnnyel és az elmaradhatatlan felekirálysággal.
Az utoljára nyolc éve játszott közönségkedvenc előadás már belopta magát azok szívébe, akik az évad eleji egy-két bérletes és hétvégi előadáson együtt izgulhattak Henrietta-Rozalinda Audórával és Szimplinella hercegkisasszonyokkal, de senki sem késett le semmiről, hisz október 13-án vasárnap 10 órától, majd 20-án szintén 10 órától is a Tessék engem megmenteni! különleges hősei uralják a színpadot, és persze a zenészek, akik Czapp Ferenc zeneszerző jóvoltából szinte filmes muzsikával szolgálnak, hogy mindenki álma valóra válhasson. Paul Maar német regény- és drámaíró váratlan fordulatokban gazdag meséjét klasszikus paravános játékként vitte színre Schneider Jankó egy olyan pergő játékban, ami valódi színházi élmény lehet óvodásnak, felnőttnek egyaránt. A színészek a paraván előtt és mögött is játszanak, sőt előfordul, hogy ezt véletlenül vagy épp direkt össze is keverik.
Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina