tisztatéri kórterem

Több cég és civil szervezet összefogása kellett, hogy biztonságos kórtermet kaphassanak a debreceni daganatos gyerekek

Egyetem
Hamarosan elkészül a tisztatéri kórterem a Debreceni Egyetem Klinikai Központ gyermekhematológiai-onkológiai osztályán. A steril szoba kialakításának köszönhetően a leukémiás és daganatos gyermekek kezelése során jelentősen csökken a fertőzés veszélye.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A hirek.unideb.hu tájékoztatása szerint a fejlesztés célja, hogy a beteg gyermekeket a jelenleginél is hatékonyabban, kevesebb szövődménnyel tudják gyógyítani. A mintegy 40 millió forintos beruházás az egyetem, a város és civil szervezetek összefogásával valósul meg.

A tisztatéri kórterem elsősorban a leukémiás gyermekek biztonságos elkülönítésére és kezelésére szolgál. Kialakításával a gyermekhematológiai-onkológiai részleg fekvőbeteg osztályán végezhetik el az intenzív kezeléseket azoknál a beteg gyermekeknél, akiknek a csontvelői működése súlyosan gátolt, szervezetüket külső és belső fertőzések fenyegetik.

A kórterem és az előtér kialakítása mintegy 40 millió forintba kerül. A beruházás megvalósításához a Debreceni Egyetem mellett a város, illetve több cég és civil szervezet – a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány és a Magyar Gyermekonkológusok és Gyermekhematológusok Társasága – is hozzájárult.

A város által nyújtott támogatás sokkal több, mint anyagi hozzájárulás, ez a reményről szól. Ez a minimum, amit a város tehet azért, hogy minden feltétel adott legyen a legmagasabb színvonalú munkához. Ha hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy meggyógyítsák a gyerekeket, ez mindannyiunkat arra kötelez, hogy támogassuk az ilyen ügyeket, hiszen Debrecen ezért is gondoskodó város

mondta Széles Diána, Debrecen alpolgármestere.

Bács Zoltán kancellár ismertette, hogy a tisztatéri kórterem kialakítása illeszkedik azoknak az egészségügyi beruházásoknak a sorába, amelyeket az elmúlt években hajtott végre a Debreceni Egyetem. Megemlítette többek között a gyermeksürgősségi és a sugárterápiás központ, valamint a kardiológiai hibrid műtő kialakítását. Az infrastrukturális fejlesztések a jövőben is folytatódnak.

A leukémiás és daganatos gyermekek kezelése során a gyógyszeres és sugárkezelések célja a daganatos sejtek elpusztítása, szaporodásának megakadályozása. Ennek következtében azonban a védekezésben nagyon fontos fehérvérsejtek és makrofágok száma is csökken, emiatt a betegek védtelenebbek a kívülről érkező fertőzésekkel szemben. A fertőzés lehetőségének minimalizálása érdekében a gyermekeket speciális környezetben, steril kórteremben kell elhelyezni, ahol például a levegő steril légszűrőn keresztül kerül a zárt térbe. Az orvosok, ápolók és a hozzátartozók is csak steril köpenyben, szájmaszkkal mehetnek be a betegekhez. A kórterem kialakításának célja, hogy a beteg gyerekeket a jelenleginél is eredményesebben, kevesebb szövődménnyel tudják gyógyítani.

Eddig is nagyon alacsony volt a nozokomiális fertőzések aránya a gyermek hematológiai osztályon, de azt reméljük, hogy a jövőben nullára csökken ez az arány, azoknál a gyerekeknél is, akiknél kiemelten agresszív, intenzív kezeléssel tudjuk az egészségüket helyreállítani. Szeretnénk elérni, hogy a ma Magyarországon jellemző nyolcvan százalékos leukémiás gyógyulási arányt kilencven százalék fölé emeljük. Az eredményes kezeléshez nyújt nagy segítséget a kórterem, ugyanakkor lehetőség a továbbfejlődéshez, a sejtterápiás irányú fejlesztések jövőbeni megvalósításához

– ismertette Kiss Csongor egyetemi tanár, a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Hematológiai-onkológiai Osztály vezetője.

Az új helyiségben néhány héten belül elkezdődhet a betegellátás. A kórteremben évente mintegy tíz új leukémiás, két visszaesett leukémiás, illetve két mieloablatív kezelésben részesülő szolid tumoros beteg gyermek gyógyulhat.