Orbán Viktor, amikor a békemissziója során találkozott az ukrán, az orosz és a kínai elnökkel, valamint a török elnökkel is, és tárgyalt Donald Trumppal, akkor tett egy jelentést az Európai Tanács elnökének. Ez még júliusban volt – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás a videóban felidézte a jelentés első pontját, amely – közlése szerint – a következőképpen szól: “Általános megfigyelés, hogy a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódik” – írta a magyar miniszterelnök júliusban, és ez beigazolódott, igaza lett Orbán Viktornak – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
“És arról is ír, hogy világossá vált számára a találkozások és a beszélgetések során, hogy a háborús felek nem akarnak tűzszünetet, csak egy külső szereplő ültetheti őket asztalhoz, és mivel a jelenlegi amerikai és brüsszeli vezetőség és vezetők háborúpártiak, tőlük ez nem várható” – jegyezte meg Menczer Tamás.
Közlése szerint így tehát különösen fontos a korábbi amerikai elnök és jelenlegi jelölt, Donald Trump szerepe, akivel kapcsolatban a magyar miniszterelnök ezt írja: “Azt azonban biztosan állíthatom, hogy ha nyer, röviddel választási győzelme után, nem vár majd a beiktatásig, hanem azonnal kész lesz békeközvetítőként fellépni. Erre vonatkozóan részletes és biztos alapokon nyugvó tervei vannak” – írja tehát Donald Trumpról, valamint Orbán Viktor három javaslatot fogalmaz meg: tárgyalni kell a kínaiakkal, tárgyalni kell az oroszokkal, és tárgyalni kell a globális dél országaival is, csak így lehet békét teremteni.
“Mondom még egyszer, a magyar álláspont változatlan, azonnali és feltétel nélküli tűzszünet és béketárgyalás. Erre van szükség” – húzta alá a kommunikációs igazgató.