Facebook-oldalán válaszolt a kritikákra Kroó Zita, a Pesti Srácok propagandistája, miután kisebbfajta népharag indult be ellene a Pesti TV-ben tett kijelentései miatt.
Frissítés: Kroó Zita bocsánatot kért, de az elveiből nem enged:
“Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Bár úgy tudtam, hogy a jobboldali médiát senki nem követi, az elmúlt nap mégsem ezt bizonyítja.
A Skót dudàban Karsai Dániel ügyének politikai haszonszerzéséről beszélgettünk, amivel én nem értettem egyet és most sem értek, ahogyan az eutanázia bevezetésével sem. Méltósàggal meghalni nekem nem azt jelenti, hogy egy korábban életerős ember leépülését bemutatjuk a médiában. Még akkor sem, ha ennek valamilyen célja van. Hiszem, hogy ez élet kezdetéről és végéről Isten dönt. Nem véletlenül hoztam példaként a manapság oly népszerű programozott csàszàrt, amit én kritikus szemmel nézek.
Azonban, ha a megfogalmazàsom, stílusom bántó volt, elnézést kérek érte. Nem volt célom sem a polgàrpukkasztàs sem a gyászoló család megbàntàsa.
Kioktatást viszont olyan emberektől, akik más halálàt kívánják (például világnézeti különbségek miatt) továbbra sem fogadok el. Továbbá olyan pártok soraiból sem izgat a kritika, akik között ma is megtalálható olyan személy, aki nevetgél az abortuszon”
Kroó Zita első reakciója
“Kedves őrjöngők, akik a Karsai Dániel téma miatt most megölnétek engem. Nézzétek meg a teljes vlogot, ne csak szalagcímeket olvassatok. Arról szólt ugyanis az amit mondtam, hogy az életet Isten adja és ő is veszi el. Tudom, ti ezt másképp látjátok, de legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjàtok”
Kroó ugyanis Gavin Duncannel közös műsorában csütörtökön így fogalmazott a napokban elhunyt, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő és az eutanáziáért küzdő Karsai Dániellel kapcsolatban:
“Én nem értem, tehát Karsai Dániel, mondjuk ki, emiatt a betegség miatt halálra volt ítélve. Tényleg csak az volt, hogy na, mikor fog ez bekövetkezni. Tehát hogy az emberben, már bocsánat, de ne legyen annyi türelem, hogy megvárja azt, hogy az élet mondja: ‘Danikám, akkor most van vége!’, és akkor utána ebből ekkora politikai ügyet csinálunk, én ezt nem értem.”
Kroó Zita követői és az odasereglett véleménynyilvánítók nem érezték kielégítőnek a műsorvezető válaszát, így az most sorra kapja a dühös kommenteket. Íme néhány, a leglájkoltabbak közül:
Zita, hívő ember vagyok és ezzel együtt azt gondolom, az amit Karsai Dániel a végén átélt, az már egy értelmetlen szenvedés. De előbb-utóbb mindenhol engedélyezni fogják az eutanáziát, akkor is, ha te és és maradi társaid örjöngeni fogtok miatta. Ez a jövő.
Minimum hogy bocsánatot kérsz és soha többé nem állsz nyilvánosság elé. Ingyenélő senki
Megnéztem a beszélgetést, nehogy főcím alapján, elhamarkodottan reagáljak. Gyomorforgató, gusztustalan, cinikus volt. Az utóbbi hónapok, évek legalja! Hogy a faszba lehet egy nő, anya ilyen érzéketlen bunkó…
Ha nem lennél egy undorító, szar ember, akkor most szégyenedben a föld alá bújnál el, nem pedig a bizonyítványt magyaráznád, te utolsó pszichopata.
Azért annak is megvan a bája, hogy a sok ezer (feltételezhetően fideszes) követő, Pesti Srácok szerkesztőség, a többi fideszes médium sok száz tagja nem jött ide ellenpólusként megvédeni, és bizony az út mellett hagyták. Kuss van. Mint anno Varga Judit, Novák Katalin esetében…Nem jó előjel, ők is tudják, hogy ez el lett kúrva. Nem kicsit, nagyon!
Itt lehet bekapcsolódni a diskurzusba: