Izgalmas kiállítás mutatja be a debreceni Vojtina Bábszínház életét

Kultúra

“Keletkezés címmel” rendhagyó kiállítási programmal várja látogatóit a 2024/25-ös évadban a Vojtina Bábszínház. Láposi Terka művészeti vezető, a kiállítások állandó kurátora olyan képző-és iparművészeket kért fel közös gondolkodásra az alkotófolyamat titkairól, akik rendszeresen segítik a Vojtina munkáját, és akik valamennyien kapcsolatban vannak a bábuval, a bábjátékkal, a bábművészettel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A sorozat első részeként Csatáry-Nagy Krisztina fotóiból “Lelkem rajta…” címmel nyílt tárlat szeptember 24-én a bábszínház Kálvin téri kiállítóterében. A fotóművész egy évtizede követi kamerájával a bábszínház előadásait, mindennapi életét. Vallja, hogy akkor tud alkotni, ha teljesen átadja magát azoknak, akik megengedik neki, hogy rétegeket nyisson meg feléjük.

Egyetlen egy kép éppen jókor történő kifeszítése, a nagy egészből egyetlen egy pillanatban való kiszakítása teljes odaadást kíván.

“A Vojtina nekem a hely, ahová hazajöttem, hazajövök. Így születhetnek meg ezek a képek, amiket nem kell utána szavakba önteni. A színházi fotózásnál a pillanatot kell megéreznem, mert minden előadásban van látványos történés, amit nem lehet nem elkapni, főképp, ha jó technikával dolgozunk. Ami mégis egyfajta készség, hogy a hangulat, az akció visszajöjjön a képen, a kimerevített pillanat hiteles legyen, valamint az a látásmód, vagy érzék, hogy tudd, honnan fotózd az adott jelenetet. Éles különbség az is, hogy a színházi fényképezés közös munka. Egy jól bevilágított előadás fél siker”

− avat be munkája kulisszatitkaiba.

A tárlat fókuszába most nem az előadásfotók kerültek, sokkal inkább a színészekhez, a színházhoz kötődő érzelmei kaptak hangsúlyt, ezért is lett a tárlat címe az, hogy “Lelkem rajta…” Sok-sok portrét, hangulatképet állítottak ki, a monitorokon előadásfotók láthatók és megmutatják a fotóművész színház falain kívül készült munkáit is. A tárlat november 24-ig 9 és 17 óra között ingyenesen látogatható a bábszínház Kálvin téri kiállítóterében.

Fotók: Faragó László