Kedden végre megérkezett az áztató eső Hajdú-Bihar megyébe, így fellélegezhet a természet és a szántóföldek is olyan öntözést kaptak, amit nyár eleje óta hiába vártak.
Az örömbe némi üröm is vegyül, Hajdúszoboszló polgármestere ugyanis bejelentette, hogy a szeptember 13. és 15. között tervezett Hajdúszoboszlói Bor- és Gasztrofesztivált egy héttel később, szeptember 20-21-22-én rendezik majd.
Az időpontváltozás oka a meteorológiai szolgálat által prognosztizált komoly lehűlés, heves széllökések és a jelentős csapadék. Az előrejelzések szerint akár 15 fok körüli maximumhőmérséklet, az esti órákban 10 fok alatti minimumok és a 3 nap alatt közel 50 mm csapadék várható, erős, viharos széllel kísérve – írta Facebook-oldalán Czeglédi Gyula.
“A Bor- és Gasztrofesztivál városunk egyik legnagyobb szabadtéri rendezvénye, melynek látogatottsága a tavalyi évben minden rekordot megdöntött. A várható időjárás szinte biztosan elmosná a rendezvényt, ami nem csak Önöknek, látogatóknak és nekünk, szervezőknek jelentene gondot, de annak a közel 100 fős csapatnak is, melynek tagjai fellépő előadóként vagy kitelepülő árusként vennének részt az eseményen”
– tette hozzá Hajdúszoboszló polgármestere.
A várható időjárás
Csütörtökön a nyugati tájak fölé hidegfront érkezik, amely hullámot vet, és déli ágán kialakul egy mediterrán ciklon, amely péntektől tartósan meghatározza a Kárpát-medence időjárását.
Mi az amire számíthatunk?
Markáns hőmérséklet-visszaesés. A csúcsértékek a hűvösebb levegő beáramlása, illetve tartósan borult, csapadékos idő hatására egyre nagyobb területen alakulnak 10-15 fok között. Az ilyenkor szokásosnál közel 10 fokkal lesz hidegebb az idő.
Megerősödő szél. Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, főként az Észak-Dunántúlon és a főváros környékén olykor viharossá is fokozódik.
Kiadós csapadék. A front miatt előbb nyugaton, péntektől – a napokig felettünk keringő mediterrán ciklon hatására – már máshol is számíthatunk több hullámban csapadékra.
Jelen kilátások alapján nagy területen megnyílik az esély jelentős mennyiségű esőre, ám ennek területi lefedettsége és időbeli lefolyása még bizonytalan. Mindenesetre a pénteki, illetve a hétvégi programszervezés esetén érdemes lehet szabadtéri helyett beltérin gondolkodni – tanácsolta a HungaroMet Zrt.