Balmazújvárosi Önkormányzat

Három hónapja nem kapnak fizetést a balmazújvárosi önkormányzat dolgozói

Helyi hírek

Nagy a baj a balmazújvárosi önkormányzatnál: sem a városházán, sem a hozzá tartozó intézményeknél nem kapnak fizetést a dolgozók már hónapok óta.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A polgármester szerint a Fidesz-frakció akadályozta meg, hogy a testület elfogadja az idei költségvetést. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pedig úgy látja, a polgármester nem hajlandó a képviselő-testülettel együttműködni, és jogszerűen megalkotni Balmazújváros költségvetését – írja az atv.hu. A csatorna beszélt egy édesanyával, aki a helyi óvodában dolgozik és kénytelen volt hitelt felvenni, hogy be tudja iskolázni három gyermekét.

A polgármester a Fideszt hibáztatja, a Fidesz szerint viszont a polgármester a felelős a helyzetért.

A Kormányhivatal, illetve a minisztérium egy olyan lépésre szánta el magát, ami szerintem mind a hivatali hatalommal való visszaélést, mind a hatáskörtúllépésnek a fogalmát kimeríti. Hiszen már meg kellett volna régen oldani

– nyilatkozta a csatorna Híradójának Hegedüs Péter leköszönő polgármester, aki azt az ígéretet kapta a minisztériumtól, hogy a város szeptember 26-án megkapja az elmaradt pénzt.

Ő egyedül azt akarta elérni, hogy ő dönthessen egy személyben, ő határozhasson meg olyan fontos dolgokat, például közbeszerzéseket, amelyeket a képviselőtestülettel közösen kellett volna eldönteni. De így ő egyszemélyben döntötte el ezeket.

Ezt pedig Tiba István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője mondta a kialakult helyzetről, ami akárkinek is a hibája, az önkormányzat dolgozóinak kárára ment, akik hitelfelvételre kényszerültek az elmúlt időszakban, hogy meg tudják oldani a mindennapok kihívásait.