Bő két napja játszotta a DVSC a szezonbeli első hazai mérkőzését, és nem sűrűn fordul elő, hogy még napok múlva is a meccs hatása alatt vagyok. De ez az igazság.
Valószínűleg azért alakult most így, mert túl nagy volt a várakozás, hogy három hónap után végre Loki-meccsre mehettünk a Nagyerdőre. Bizakodhattunk is az ellenfelünk gyengébb startja miatt, ez pedig növelte a kincstári optimizmusunkat. Én speciel szentül hittem, hogy nem okozhat gondot miskolci barátainknak visszavágni a tavalyi 5-3-ért. De hiába volt meg a megfelelő körítés és az első Match Day Festival, végül bosszantó vereséget szenvedtünk. Tettük mindezt értékelhető, kaput eltaláló lövés nélkül, ami különösen kellemetlen. Ez a baki pedig ahogy már oly régóta közhelyként pufogtatjuk, remélhetőleg időben jött, és tudjuk majd rendezni a sorokat az őszi válogatott szünetig.
Bőrig áztunk, majd jött a hidegzuhany
Ugyan mivel lehetett volna jobban hangolni erre a 90 percre, mint kézműves sörökkel a Beer by Lake Sörfesztiválon, a Békás-tónál. Amíg a sörkülönlegességeket kóstoltuk (kivis, kávés, gyömbéres), fordult egyet az időjárás, és alapos záporban részesültünk, így végül bőrig ázva közelítettük meg a helyszínt. Néhány matrica és szurkolói relikvia megvétele után pedig elfoglaltuk a helyünket.
A mérkőzés időpontja egyébként két szomorú évforduló miatt volt nevezetes: Srdjan Blagojevics csapata egy éve kapott a Rapid Wientől egy ötöst az Európa Konferencia Ligában, egy nappal később pedig már tizenhat éve volt annak, hogy elhunyt Garamvölgyi Lajos, a Lokomotív egykori legendás vezetőedzője. Már ezek miatt is ajánlott lett volna – ha megsemmisítő gólzáporral nem is – minimum egy győzelemmel elégtételt venni Vladimir Radenkovics csapatán, hogy pozitív élménnyel távozzanak a szurkolók a stadionból.
Nem mondom, hogy nem akadtak nehezítő körülmények a kezdőcsapatunk összeállításánál, de alaposan meglepte a szurkolókat az, hogy Vajda kikerült a kezdőből, és Ferenczi eltiltása miatt a sérüléséből felépülő Pellumbi kezdett, Aki aztán alaposan el is izgulta a visszatérését, hiszen egy percen belül két sárgát is kicsalt Erdős sporttárs zsebéből, így emberhátrányba került a Debrecen a félidő végére. Ez pedig már akkor történt, amikor a komplett védelmünk végigmozizta a vendégek bolgár védőjének a nyelvtörőnek is beillő, Chorbadzhiyskinek a gólját. Ne szépítsük, de egy ajándék gólt adtunk a DVTK-nak. Ezt pedig akkor sem szabadna adni, ha a lelátón baráti viszony van a két szurkolósereg között. Ezt egyébként bizonyították is a felek, a több közös skandálás mellett ugyanis – egy-egy füstbombás és görögtüzes akcióval megspékelve – egymás éltetése is belefért a lelátón.
Miért nem lövünk távolról?
A sokkhatás kitartott nálam a szünetre is. Nem is mozdultam el a helyemről, csak néztem magam elé. Vártam, hogy a második félidőben meg tudjuk-e fordítani az eredményt, habár nehezített pályán mozogtunk. Ehhez képest Silue révén viszonylag hamar bekotorhattuk volna az egyenlítő gólt, ha a szélsővé avanzsálódott elefántcsontparti nem ügyetlenkedik a döntő pillanatban. Jöttek a betömörülő ellenfél körbeadogatása után elsült blokkolt lövéseink, amiért nem járt pont. Tetejébe, bár tudom nem túl elegáns bírózni, de Erdős József partner volt a vendégek színészi alakításaiban. A nigériai Edomwonyi és a kapus Sentic uyganis nem kapott idejében megtorlást, hogy elejét vegye az időhúzásnak. Persze nem a játékvezető miatt szenvedett a Loki vereséget.
Szembetűnő volt a játékosaink testbeszéde, ami a tanácstalanság érzetét kelthette a nézőkben. Egyértelműen hiányzott a váratlan megoldás, egyedül talán Szűcs Tamás mozdulataiban véltem ilyesmit felfedezni. A nyáron a Koppenhágából érkező középpályás a remek cselei mellett kapuralövéssel is kísérletezett, de sajnos nem igazán akadtak követői. Előrebocsátom, nincs semmilyen edzői papírom, de a felállt védelmet jól irányzott kapuralövésekkel lehet legegyszerűbben feltörni, de esetünkben a legtöbb ilyen túljátszott sablonos akció után blokkolták a közeli próbálkozásainkat a diósgyőri védők, élükön az exdebreceni Szatmári Csabával. Blagojevics csak akkor hozta be Shagoyant Dzsudzsák helyett, amikor már égett a ház. Pedig az örmény igencsak sziporkázott a baloldalon, amit a magyar válogatott csúcstartójáról nem lehetett elmondani.
Maratoni, nyolcperces ráadás után ért véget a meccs. Csak remélni tudom, hogy játékosaink és az edzői stáb is tanul ebből az értékelhetetlen első játékrészből, hiszen pénteken már az újgazdag benzinkutas csapattá lett Újpest ellen kell a fővárosban bizonyítani.
– Faragó László –
