Aradi Csaba

Rangos állami kitüntetést kapott Aradi Csaba, Debrecen díszpolgára, a Hortobágyi Nemzeti Park korábbi igazgatója

Egyetem Helyi hírek

A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetésben részesült Aradi Csaba, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Fotó: Facebook/Aradi Csaba

Aradi Csaba Debrecenben végzett biológia-kémia szakon. Szakmai érdeklődése korán megmutatkozott, már diplomamunkáját is a Hortobágyról írta, és „Summa cum laude” minősítésű egyetemi doktori disszertációjának tárgya szintén a Hortobágy szikes pusztai, mocsári élőhelyeinek vizsgálata volt.

Tanított a Kossuth Lajos Tudományegyetemen és az „Agráron” is; a KLTE Állattani Tanszékének munkatársaként folytatta a hortobágyi ökológiai vizsgálatokat, s kutatta a Nagyerdő és Haláp madárvilágát. A Hortobágy természetvédelmi kérdéseire egyre nagyobb figyelmet szentelt, munkája összekapcsolódott a Hortobágyi Nemzeti Park létrehozását szolgáló előkészítő felmérésekkel. Irányítása alatt indultak el a terület vizes élőhelyeinek rehabilitációs munkái. 1984-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Észak-alföldi Felügyelősége, 1989-ben pedig a Hortobágyi Nemzeti Park élére került. Hosszú évekig tartó munkája eredményeként 1999. december 1-jén a Hortobágyi Nemzeti Park a Világörökség része lett.

Számos szakmai munkabizottság vezetését látta (látja) el; közlemények, ismeretterjesztő kiadványok, könyvek, egyetemi jegyzetek szerzője, társszerzője. Munkásságát az önkormányzat 2000-ben Pro Urbe, 2005-ben pedig Hatvani-díjjal ismerte el. 2010-től Debrecen város díszpolgára.

További díjazottak

A Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetésben részesült Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára. A köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Balázs Klára, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának címzetes egyetemi tanára, Bodonovits István, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum osztályvezető főorvosa, Bognár Lajos Levente, állatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkárságának tanácsadója és Csóka György Levente, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója, illetve Friedrich László Ferenc, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének igazgatója, valamint Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség nyugalmazott főtitkára.

Átadták a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést is, amelyben mások mellett Kovács Attila, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere, a Nimród Fotóklub Egyesület alapító tagja is részesült.

Nagy István az eseményen átadta még egyebek mellett a Magyar Ezüst és Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, az Életfa Emlékplakett arany, ezüst és bronz fokozatát és miniszteri elismerő okleveleket is.