Vasárnap a magyar sportolók közül elsőként a női légpisztolyosok döntőjében érdekelt Major Veronikának lesz lehetősége érmet szerezni a párizsi olimpián, s a második hivatalos versenynapon a férfi párbajtőrözők között Siklósi Gergely és Koch Máté is dobogós esélyekkel lép pástra.
Major Veronika a szombati alapverseny során kiváló teljesítményt nyújtva, első helyezettként jutott be a fináléba. A keszthelyi sportlövő 582 körös eredménnyel, több belső tízesének köszönhetően zárt az élen, így pályafutása során először léphet lőállásba olimpiai döntőben, három évvel ezelőtt, Tokióban ugyanis nem sikerült bejutnia a fináléba.
Ami a többi sportlövőt illeti, Mészáros Eszter a női, Pekler Zalán és Péni István pedig a férfi légpuskások alapversenyében lesz érdekelt vasárnap, amikor két cselgáncsozó, az 52 kilogrammos olimpiai és vb-ötödik Pupp Réka, illetve a 66 kilogrammos, Eb-bronzérmes Pongrácz Bence is tatamira lép majd.
Vívásban a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők lépnek pástra, előbbiek között Pásztor Flóra, utóbbiaknál pedig a három éve Tokióban ezüstérmes, 2019-ben világbajnok Siklósi Gergely, valamint a tavaly ugyancsak vb-győztes Koch Máté, illetve Andrásfi Tibor próbál a 32-es tábláról eljutni a negyeddöntőbe a délelőtti és kora délutáni időszakban. Pásztor az amerikai Jacqueline Dubrovichcsal vív a 16 közé kerülésért, míg a férfiaknál a világranglista éllovasaként Siklósi a cseh Jakub Jurkával vagy az egyiptomi Mahmúd Moszennel találkozik, a rangsor másodikja, Koch pedig a kanadai Nicholas Zhang és a venezuelai Gabriel Lugo győztesével kezd, és a nyolcaddöntőben akár Andrásfival is szembe kerülhet, ha utóbbi túljut a londoni olimpia győztesén, a venezuelai Ruben Limardo Gasconon.
Úszásban az előzetesen az éremesélyesek között számon tartott, 200 méter háton világbajnoki címvédő Kós Hubert a 11 órakor kezdődő program során ugrik medencébe 100 méter háton, mellette másik öt magyar érdekelt, míg hegyikerékpárban a három éve Tokióban negyedikként végző Vas Blanka áll rajthoz kora délután az elancourti dombon.
A csütörtökön a házigazda franciáktól vereséget szenvedő női kézilabda-válogatott reggel 9 órakor a brazilokkal találkozik, s igyekszik majd javítani, míg a női tornászok selejtezőjében Czifra Bettina Lili négy szeren, Bácskay Csenge ugrásban, a sérülés miatt visszalépő Kovács Zsófia helyére érkezett Székely Zója pedig felemáskorláton lesz érdekelt az esti programban.
Vasárnap kezdi meg olimpiai szereplését a Tokióban bronzérmes férfi vízilabda-válogatott, amely 19.30-tól a világbajnoki negyedik, házigazda franciák ellen ugrik vízbe, a női ökölvívótornán pedig szorítóba lép a 66 kilogrammos Hámori Luca, aki a selejtezőben az ír Grainne Walsh-sal bokszol majd.
A lovastusa egyéni versenyében szereplő Kaizinger Balázs szombaton a díjlovaglás során 45,50 hibapontot kapott és a mezőny hátsó részében végzett, a 62. helyen áll Herr Cooles Classico nyergében, de a 45 éves lovasnak és lovának a vasárnap sorra kerülő terepverseny, valamint a hétfői díjugratás során is szeretne előre lépni, mert lovának jobban kedvez a második és a harmadik szám.
Bemutatkozhat vasárnap az olimpián a két magyar férfi teniszező, Fucsovics Márton és Marozsán Fábián, azonban a párizsi eső miatt egyelőre csak a befedhető Pilippe Chatrier Stadionban zajlanak a mérkőzések. Emiatt csúszik a program, így egyelőre kérdéses, hogy az egyesben és párosban is érdekelt magyarok pályára tudnak-e majd lépni a második versenynapon.
A magyar sportolók programja a párizsi olimpia vasárnapján
- 10.00: női 52 kg (Pupp Réka) és férfi 66 kg (Pongrácz Bence) – mérkőzések a negyeddöntőig
- 16.00: NŐI 52 KG – vigaszág, elődöntők, BRONZMÉRKŐZÉSEK, DÖNTŐ
- 14.10: NŐI VERSENY (Vas Blanka)
- 9.00: női csoportmérkőzés, B csoport: MAGYARORSZÁG-Brazília
- 10.30: lovastusa egyéni verseny – tereplovaglás (Kaizinger Balázs)
- 17.22: női 66 kg selejtező, Hámori Luca-Grainne Walsh (ír)
- 9.15: légpuska, női alapverseny (Mészáros Eszter)
- 11.15: légpuska, férfi alapverseny (Pekler Zalán, Péni István)
- 12.00: LÉGPISZTOLY, NŐI DÖNTŐ (Major Veronika)
- 12.00: férfi egyes, első forduló (Fucsovics Márton, Marozsán Fábián), férfi páros, első forduló (Fucsovics Márton, Marozsán Fábián)
- 21.10: női selejtező (Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge – csak ugrásban, Székely Zója – csak felemáskorláton)
- 11.00: előfutamok – férfi 400 m vegyes (Zombori Gábor 11.15, Holló Balázs 11.21), férfi 100 m hát (Jászó Ádám, Kós Hubert 11.54), női 200 m gyors (Ábrahám Minna 12.05, Pádár Nikolett 12.08)
- 20.30: elődöntők, döntők – FÉRFI 400 M VEGYES (Holló Balázs?, Zombori Gábor?) 20.30, férfi 100 m hát (ed, Jászó Ádám?, Kós Hubert?) 21.32, női 200 m gyors (ed, Ábrahám Minna?, Pádár Nikolett?) 21.50
- 10.55: női tőr egyéni (Pásztor Flóra – 10.55) 32-es tábla a negyeddöntőig
- 12.25: férfi párbajtőr egyéni (Koch Máté – 12.25, Andrásfi Tibor – 12.50, Siklósi Gergely 13.40) 32-es tábla a negyeddöntőig
- 19.00: női tőr egyéni elődöntő
- 20.00: férfi párbajtőr egyéni elődöntő
- 20.50: női tőr egyéni BRONZMÉRKŐZÉS
- 21.20: férfi párbajtőr egyéni BRONZMÉRKŐZÉS
- 21.45: női tőr egyéni DÖNTŐ
- 22.15: férfi párbajtőr egyéni DÖNTŐ
- 19.30: férfi csoportmérkőzés, B csoport: MAGYARORSZÁG-Franciaország