Nagyon úgy tűnik, hogy Orbán a “honvédségi” luxusrepülővel, Szalai-Bobrovniczky hadügyminiszter pedig a “honvédségi” Airbus utasszállítóval ment Stuttgartba meccset nézni – állapította meg Hadházy Ákos.
A független képviselő a radart böngészve arra jutott, hogy
“előbbi repülő tegnap Brüsszelből hazafele tett egy kis kitérőt (lásd.:”technikai leszállás” Pisa-ban…), utóbbi viszont nagyon eltévedt, mert először Berlinbe, majd onnan Stuttgartba repült és rögtön jött is haza.”
Orbán ugye hétfőn Brüsszelben próbált aZ EU szélsőjobbos (bár Orbánhoz képest egyre szalonképesebb) frakcióihoz dörgölőzni, a hadügyminiszter pedig tegnap Berlinben tárgyalt – emlékeztetett Hadházy.
“Ha tényleg mindkettőnek volt pofája a honvédségi repülővel menni meccset nézni, akkor elfogynak a szavaim. Legalábbis csak Csokonai “Borital mellett” című verséből tudok idézni: Kurvanyjok!”
– tette hozzá.