Folytatódik a Könnyű? Zenész ÉLETutak beszélgetéssorozat. A következő alkalommal, április 25-én, csütörtökön Tóth Vera életútját, zenei pályájának tapasztalatait és személyes történeteit hallhatja majd a közönség.
Minden alkalommal telt ház előtt, nagy közönségsiker mellett rendezik meg az oDEonban az ismert hazai könnyűzenei előadókat bemutató eseménysorozatot, melynek korábban a Tankcsapda, Wolf Kati és Wolf Péter, a Kowalsky meg a Vega, Király Linda és Király Viktor, valamint Radics Gigi voltak a vendégei.
A sorozat küldetése a kezdetektől az, hogy a Debreceni Egyetem hallgatói, valamint a zenét szerető közönség megismerje a hazai sztárok sikertörténetét és a népszerűség mögött élő emberrel testközelből találkozhassanak. A kortárs könnyűzenei szak hallgatói számára ez egy olyan kurzus is egyben, melyen olyan személyes történetekkel gazdagodhatnak az előadók részéről, amelyeket az egyetemisták is hasznosíthatnak majd tehetségük kibontakoztatása, valamint a sikeres pályaépítés érdekében.
Kapusi Kálmán, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének igazgatója kiemelte, hogy minden beszélgetésben benne van az újdonság varázsa, hiszen a meghívott sztárok különleges egyéniségek, mindenki mögött sikeres karrierút áll, ám ezen eltérő módon haladtak végig egészen az elismertségig. Nincs tehát állandó recept a sikerhez, ám a sztárokat hallva az egyetemisták egységes képet rakhatnak össze magukban a hallottak alapján.
Egyedülálló a sorozatunk ebből a szempontból, hiszen a fiatal könnyűzenész-hallgatók számára egy különleges világ kapuja tárul ki, melyen ők maguk is beléphetnek, ha dolgoznak, kellően elhivatottak, tehetségesek és komolyan veszik a szakmájukat. Minden alkalommal olyan előadókat igyekszünk meghívni a Könnyű? Zenész ÉLETutak beszélgetéseinkre, akik meggyőző erővel mutatnak példát, ilyen énekes Tóth Vera is, aki korunk egyik legjobban képzett énekesnője. Ráadásul az ő életútja is speciális, sikerekben bővelkedő, ugyanakkor nagyon jó bizonytéka annak, hogy semmit sem adnak könnyen az életben
– tette hozzá az intézetigazgató.
Tóth Vera a 2003/2004-es Megasztár győzteseként vált ismertté. Munkásságát több esetben jutalmazták már szakmai díjakkal, többek között megkapta 2005-ben a Bravo Otto-díjat, 2008-ban pedig az Artisjus-díjat is átvehette. Eddig négy önálló nagylemezt készített. Több olyan sláger fűződik a nevéhez, melyekkel a hazai slágerlistákon is megjelent már, ilyen például a Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen, a Nem kell valaki másé, a Mondd, miért pont ő, a Sorskerék, a Csak a zene vagy éppen a Gyémánt című szerzemények. Tóth Vera a színház világában is kipróbálta magát, így a hallgatók előadóművészeti megközelítésben is sokat tanulhatnak majd tőle, hiszen szerepelt az Egy bohém rapszódia, illetve a The Blues Brothers című darabokban is.
Tóth Vera a Könnyű? Zenész ÉLETutak beszélgetéssorozat eseményén április 25-én, csütörtökön 18 órától lesz látható és hallható az oDEon Színházban. Végh Veronika műsorvezető vezetésével betekintést nyerhet a közönség az énekesnő inspiráló karrier- és életútjába, egyebek mellett megtudhatják, hogyan vált a magyar zene meghatározó alakjává, az őt ért nehézségek ellenére hogyan volt képes megtalálni a saját hangját.
unideb.hu