Fehérvár-DVSC 1-0

Újrarúgatott Vidi-büntető, gól ellen beoltott Loki-támadók. Távolodnak a dobogós remények. Így láttuk a Fehérvár-Loki rangadót

Sport

A dobogóért folytatott versenyfutás szempontjából vízválasztó meccset játszott az ötödik DVSC Székesfehérváron. Egy esetleges siker esetén ugyanis még bőven lőtávolon belül maradhatott volna Bartosz Grzelak bronzérmes pozícióban tanyázó együttese. Ebben az esetben pedig továbbra is lehettek volna vérmes reményeink a tavaszi szezonra nézve.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Ismerve azonban a végeredményt lassan az esélytelenek nyugalmával kell játszanunk a tavaszi szezonban, legalábbis ami a nemzetközi kupaszereplés kivívását illeti. Mondom ezt úgy, hogy még csak február közepe van.

Gyors haladás és laza rendőri jelenlét

Vasárnap tíz óra körül indultunk útnak Székesfehérvárra egy négyfős társasággal, és nagyon jó tempóban jutottunk el a Székesfehérvártól alig 45 kilométerre lévő Tárnokra, ahol a benzinkútnál találkoztunk a szervezett szurkolói csoportokkal. Amíg vártuk őket, több doboz sör is elfogyott, és a korábbi meccsélményeink felidézése is segített agyonütni az időt.

A egy-egy nagy- és kisbuszból, valamint autókonvojból álló debreceni különítmény a városhatártól a stadionig rendőri felvezetést kapott. Útközben viszont azt tapasztaltuk, hogy nem nagyon gondolták túl a felvezetést a rend őrei, hiszen a forgalmat ugyan leállították, de kordonokat egyik helyen sem láttunk, mint ahogy az általában lenni szokott.

Megkapó környezet kontra modern stadion

A Sóstói Stadionban bő tíz évvel ezelőtt járhattam utoljára, amikor még a régi ódon betonszörnyetegben nyertünk Coulibaly üres kapus góljával. Van, ami azóta sem változott, hiszen akkoriban is eléggé bizarr jelenségként értékeltem, hogy a pálya közvetlen szomszédságában egy temető van. Az új arénára azért kíváncsi voltam, egy gyors és korrekt motozás után be is léptünk a vendégszektorba. A kezdő sípszó előtt gyors látogatás a büfébe, ahol megállapítottuk, hogy nyugatiasabb árakkal dolgoztak, például egy csapolt sör vagy perec 1100 forintba került, míg egy rántott húsos szendvicsért 1450 forintot kértek el. Pluszpont járt viszont a gyors kiszolgálásért.

A vendégszektort egész jól megtöltöttük, nagyon korrekt létszámban sikerült biztatni a fiúkat. Apropó fiúk. A kezdőnket látva megállapítható volt, hogy Szrdjan Blagojevics alaposan belenyúlt a kezdőbe, hiszen kikerült a Fradi ellen rossz napot kifogó Dreskovic, és Manrique is a padon találta magát, szemben Ojedirannal és Lagatorral. Az izlandi csatárunk, Thor kisebb sérülés miatt még a keretben sem volt, így Bárány volt az egyetlen előretolt ék.

Túl hamar örültünk

A találkozó játékvezetője ismételten a mi személyes kedvencünk, Andó-Szabó Sándor volt, aki többször okozott már kellemetlen pillanatokat eddigi ténykedésével a szurkolóknak és a csapatnak is. Ezzel pedig szembesülhettünk is az első félórában, amikor Baranyai került kontaktba Schönnel a büntetőterületen belül, és az ütközés nyomán büntetőt kapott a Vidi. A végrehajtó Stefanelli volt, aki nagyon flegmán Megyeribe rúgta a labdát. Ezt mindenki úgy élte meg a vendégben, mintha gólt lőttünk volna, de Andó-Szabó “fogd meg a söröm” alapon mindenki általános döbbenetére a VAR-ozást követően újrarúgatta a tizenegyest, mivel a lövés pillanatában Domingues lába minimálisan, de belógott a büntetőterületre. Bár kapusunk rajta volt, Christensen az ismétlést berúgta. Ha nagyon le akarom sarkítani a találkozó értékelését, a hazaiaknak ez volt az egyetlen értékelhető megmozdulása, Megyerit nem is nagyon foglalkoztatták a továbbiakban. Nekünk ezzel szemben több helyzetünk is akadt, az első félidő hajrájában például Bárány fejese, amit Tóth hatalmas bravúrral szedett ki a jobb alsó sarokból.

A szünet viszonylag gyorsan eltelt főleg, azért mert a mellettünk lévő hazai szektorban keményfiúk szájkaratéztak, valamint  füstgránátot és sört dobáltak a vendégszurkolók irányába. Jutalmuk az lett, hogy a rendfenntartók kivezették őket a stadionból. A Loki-tábor ezt „Itthon vagytok! Támadjatok!” felhívással , valamint gúnyos tapsviharral és rigmusokkal jutalmazta.

Megint a jó befejezések hiányoztak

A fordulást követően a fehérvári bunker ellen nem volt orvosságunk, pedig a meccs összképét tekintve több gólszerzései esélyünk is volt, de az idő előrehaladtával már volt egy olyan érzése az embernek a helyszínen, ha reggelig játszunk, akkor sem rúgunk gólt. Pedig a szurkolók biztatása sem maradt el, érezhető változást az utolsó negyedórára Szuhodovszki Soma és a meccs folyamán többször is a pályára követelt Bódi Ádám beállása hozott. Szuhó bombáját a kapufára tolta Tóth kapus, míg Maki szögletei nagyon veszélyesen csavarodtak be. Ezek fényében érthetetlen, hogy miért nem kaptak több lehetőséget, hiszen az egycsatáros játékunk nagyon sablonosnak és kiismerhetőnek tűnik az ellenfelek számára.

Továbbá az örök talány számomra, hogy miért csak a végén csipkedjük magunkat, amikor már ég ház. Így aztán a végén hiába volt hatperces hosszabbítás, a piros-kékek kibekkelték a hátralévő perceket egy-egy fetrengéssel vagy éppen hátul adogatással. Egy szó mint száz, egy minimum döntetlenszagú meccsen egy bohózatba illő döntés nyomán szinte helyzet nélkül tudott nyerni Grzelak csapata, amit több mint bosszantó és fájdalmas volt megélni a helyszínen. A vereséggel pedig a hatodik helyre csúsztunk vissza a tabellán.

Most mondhatnám itt a szokásos „majd a hazai meccsen javítunk” szöveget, de nem teszem. Ahogy tette mérkőzés utáni nyilatkozatában Blagojevics, valóban nem árt újragondolni a dolgainkat. Az edzői stábnak meg kéne találni ismételten a góllövés formuláját egy betonbunker ellen, a vezetőségnek pedig elgondolkodnia a csatárposzton igencsak karcsú keret megerősítésén.

A következő mérkőzés a Puskás Akadémia ellen lesz majd szombaton, majd egy ennél is fontosabb összecsapás jön a Magyar Kupában, amikor február 28-án a Ferencváros érkezik a Nagyerdőre. Ha sikerülne továbbjutni, azzal sok mindent jóvátehetnének Dzsudzsákék.

– Faragó László –