A Direkt36 a francia Le Monde-dal közösen próbált beazonosítani egy férfit, aki legalább hat csádi és nigeri hivatalos magyar látogatáson felbukkant 2023 májusa és 2024 januárja között – és aki kizárólag csak az afrikaiak által feltöltött anyagokban látható, de azokban is alig.
A Direkt36 cikke szerint meg is lett az eredménye:
Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia utazgatott Szijjártó Péter delegációjával.
Orbán Gáspár például ebben a videóban is látható – zöld kapalban, zakóban, olykor kék arcmaszkot viselve –, amint különféle tárgyak mögé próbál elrejtőzni a kamerák elöl:
Orbán Gáspár korábban ugyan még bajusz és szakáll nélkül szerepelt a róla készült képeken, de a lapnak olyanok is megerősítették, hogy most valóban így néz ki, akik személyesen ismerik. Ráadásul Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter éppen a Direkt36 cikkének megjelenése előtt ment el az Indexhez, hogy még az oknyomozók leleplezése előtt bejelenthesse:
Orbán Gáspár százados az ő parancsára a csádi misszió előkészítésében vesz részt.
Orbán, mint a lap felidézi, focista és hittérítői karriert követően lett honvéd. 2019-ben minisztériumi ösztöndíjjal, magyar közpénzen a brit királyi Sandhurst Katonai Akadémia növendéke lett.
„Családi diplomácia”
A magyar parlament 2023 novemberében szavazta meg, hogy hozzájárul egy Csádban, illetve a szubszaharai ország közvetlen szomszédaiban – így Nigerben – is bevethető, kétszáz fős katonai misszió küldéséhez. A katonák feladata „tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási feladatok ellátása” lesz, amivel a hivatalos indoklás szerint Magyarország a terrorizmus elleni harcot és a migráció kiváltó okainak megszüntetését segíti.
Ezt követően nem sokkal jutott el a Direkt36-hoz az az információ egy, a magyar honvédséghez kötődő forrástól, hogy a miniszterelnök 31 éves, Afrikához személyesen kötődő fiának meghatározó szerepe van a csádi misszió elindításában. A Direkt36 és a Le Monde hiába érdeklődött a magyar kormány különféle szerveinél, hogy Orbán Gáspár pontosan mit is csinál. A Le Monde-nak egy, a csádi hatóságokhoz közel álló forrás viszont elárulta:
Eleve Orbán Gáspár volt az, aki az Afrikában bevettnek számító „családi diplomácián” keresztül a tárgyalások előmozdításához szükséges kapcsolatokat megteremtette.
Fotó: Présidence de la République du Tchad / Facebook