Oláh Heléna

Oláh Heléna: “Gyermekkoromtól készültem arra, hogy én is felléphessek a zenekarral” – interjú

Helyi hírek Kultúra

Oláh Heléna 23 éves anya és énekesnő. Csodálatos hangját évek óta hallhatjuk a hazai fesztiválok nagyszínpadán, televíziós műsorokban és híres magyar együttesek oldalán. A fiatal anyuka Debrecenben él párjával és hatéves kislányukkal. Mesélt nekünk pályája kezdetéről, a mélyszegénységben élőkről, hogy miért szereti Debrecent, és arról is, hogy milyen érzés fellépni a harmincéves Parno Graszt zenekar élén. 

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az idei Campus Fesztiválon volt szerencsém hallani titeket, és megdöbbentő volt mennyien táncoltak, buliztak a zenétekre. Te mikor kerültél be a csapatba?

Harminc évvel ezelőtt Paszabon, egy kis faluban alapította meg az együttest keresztapukám, Oláh Józsi. Az anyukám énekesként, az apukám pedig nagybőgősként zenélt benne. Így teljesen természetes élményként éltem meg, hogy szól a zene, vagy éppen gyakorol a családom. Józsi mindig is kereste az utánpótlást, és már kilenc-tízéves koromban tudtam, hogy szerepelni fogok benne, mert erre készültem gyerekkorom óta. Hivatalosan pedig 2016-ban lettem az együttes énekese, és A Dalban léptem fel először.

A családod idősebb felléptek Indiában és Amerikában akkor, amikor még az emberek nem is nagyon jutottak el külföldre. Mit meséltek ezekről az utakról?

Óvodás lehettem, amikor az indiai útról hazajöttek, és emlékszem arra, hogy mennyire vártuk őket. Mesélték, hogy ott mélyszegénységben élnek az emberek, és újdonságként élték meg az idegen, más kultúrájú körülményeket. Kislányként csak remélni tudtam, hogy eljuthatok ezekre a helyekre, és a saját szememmel láthatom ezeket az országokat. Hála Istennek sikerült, bár Indiában nem, viszont Amerikában már én is voltam. Seattle-be hívtak meg minket, ahol egy hatalmas lagzin zenéltünk. Bár félek a repülőutaktól, és az utazási idő is hosszadalmas volt, de nagyon megérte.

Jól tudom, hogy semmilyen zenei képzettséged sincsen?

Ez így van, nem tanultam az éneklést sosem.

Beleszületve egy zenész családba, nem volt egyfajta elvárás, hogy te is ezt az utat folytasd?

Nem is igazán elvárásnak mondanám, inkább csak számít a család arra, hogy a gyerekekben is benne lesz ez a vonal. De én akartam is, hogy énekeljek, és hogy benne legyek a zenekarban. Ahogyan a szüleim és a keresztszüleim is, most már én is észreveszem a gyerekeken, hogy van-e érzékük a zenéhez, és ez már olyan három-négyéves korban ki is derül. Az én kislányom hatéves, és elmondhatom róla, hogy nagyon tisztán énekel. A harmonikásunk kisfia táncol, a testvérem kisfia pedig dobol. A tehetség egészen korán előtűnik, csak más és más zenei érzékkel. Ha pedig nincs meg bennük, az sem jelent problémát.

Hogyan indultak el a fesztiválos fellépések?

Akkoriban kezdődhetett, amikor feldolgoztuk a Quimby- Sehol se talállak című dalát, és kikerült az egyetemisták, a fiatalabb korosztály körébe. Talán meglátták a Parno Graszt más oldalát is, és innen indulhattak a nagyszínpados fellépések. Én így emlékszem, de lehet, hogy a zenekar tagjai másképpen mesélnék el. Most pedig már teljesen természetes számunkra, hogy fesztiválok, vagy éppen budapesti szórakozóhelyek meghatározó szereplői legyünk. A Kobuci Kert vált az együttesünk törzshelyévé. Imádjuk a hely hangulatát, családias környezetét. És nagyon szeretjük a közös produkcióikat is, mint például a Bagossy Brothers Company-vel. Amire pedig személy szerint büszke vagyok, hogy a Halott Pénz engem kért fel egy közös éneklésre. Jó volt kipróbálni magam egy teljesen más stílusban is.

 

Ha már feldolgozás, hogy jött a gondolat, hogy AC/DC és Quimby-számokat dolgozzatok át?

Józsi, a zenekar vezetője mindig kitalál valamit újdonságot, és ha mi is jónak látjuk, akkor megvalósítjuk. Zeneileg összerakjuk, felénekeljük, és hozzátesszük a mi ötleteinket is. Persze mi is előrukkolhatunk saját gondolatokkal, és ha kivitelezhető a mi stílusunkban, akkor semmilyen akadálya sincsen, hogy felvegyük a műsorlistánkra. Sőt, szereti is az önálló elképzeléseket. A koncerteken is megpróbálunk a meglévő repertoárunk mellé valami újítással előállni. Készülünk most egy lemezbemutatóval is, ahol új feldolgozásokat és saját dalokat is előadunk.

Paszabon, Budapesten és Debrecenben éltek, és ha jól tudom, nem is gyakoroltok egy-egy fellépés előtt, hanem ott döntitek el, hogy melyik zeneszámokat fogjátok játszani.

Igen, ez így van, mert kialakult közöttünk egy nagyon szoros összhang. Elég már egymásra nézünk, és az egyikünknek megszólalni, mert már tudjuk, hogy mi fog következni. Például a Tégy jót alapítvány gáláján történt az, hogy a technikusunk azt hitte, hogy az énekesünk elfelejtette a szöveget. De én tudtam, hogy ez nem így van, csak mindannyian annyira meghatódtunk és őt a sírás is környékezte, és emiatt nem szólalt meg időben. Próbálni is szoktunk, ha valamilyen feldolgozáson munkálkodunk, de egyébként nem jellemző ránk.

A rengeteg fellépés mellett hogyan jut idő a családodra?

Annyi koncertünk volt az idén, hogy össze sem tudom számolni, és egészen október végéig be vagyunk táblázva minden hétvégére. Hogy minden szépen működjön, azt a páromnak köszönhetően tudjuk megoldani. Ha ő nem lenne, ez nem is lenne így lehetséges. Egy debreceni étteremben dolgozik pincérként, ahol a vezetőség nagyon rugalmas abban, hogy ha kell, akkor otthon tud maradni a kislányunkkal. Mindent összeegyeztetünk, és ez így szerencsére jól működik.

A párod debreceni, és miatta is költöztél ide. Mi az, ami tetszik a városban és mi az, ami nem?

Amikor hazamegyek Paszabra, egy pár nap után már vágyom vissza Debrecenbe. Szeretem ezt a várost, szeretek itt élni. Nem hatalmas, de mégis  mindent el lehet érni. Kijárunk a Nagyerdőre, játszóházba visszük Larát, eljárunk néha szórakozni, vagy beülünk a családdal egy étterembe. Azt érzem, hogy a nyüzsgő Budapest már sok lenne nekem, pedig sok időt töltünk ott is a  fellépésink miatt. Nem tudok olyan dolgot mondani, amit ne szeretnék Debrecenben, nekem pont így jó, ahogyan van.

Felismernek Debrecenben?

A koncerteken mindig sminkben lépek fel, de ha a városban sétálok, akkor nem mindig van rajtam. Ezért azt gondolom, az arcfestés hiánya miatt nem ismernek fel. Inkább az történik, hogy összesúgnak a hátam mögött, a távolból figyelnek, hogy vajon én lehetek-e az. De nem jönnek oda fotózkodni, vagy beszélgetni. A céges rendezvények után viszont mindig megkérdezik, hogy miért nem jövünk többször Debrecenbe a fesztiválokon kívül. Mert régebben sokat járt az együttes a Lilla bárba, a Régi Posta Étterembe, amit nagyon szerettek a helyiek. Azt látjuk, hogy az igény meglenne erre a zenei stílusra, csak éppen hely nincsen, ahol ezt meglehetne valósítani. Pedig mi nagyon szívesen játszanánk itt.

A zene áll az első helyen a jövőbeli terveidben?

Szeretnék valamilyen szakmát tanulni, de még annyira nem körvonalazódott bennem, hogy mi is lenne az. Talán a sminkelés, a kozmetika felé indulnék el. Ahogy említettem, a fellépésekre mindig én készítem el a sminkemet, és a párom is mondta már többször is, hogy ez az irány megfelelő lehetne nekem. Persze csak akkor kezdem el, ha időm engedi, mert a zene, az éneklés áll az első helyen.

Paszabon még mindig sokan mélyszegénységben élnek. Mit gondolsz a családodnak könnyebb ismert zenekarként ott élni, vagy inkább nehezebb?

Paszab, egy nagyon kis falu, körülbelül 1200-an lakják. A munkalehetőség minimális, az emberek alkalmi munkákból élnek, és a férfiak kimennek külföldre, hogy eltartsák az itthon maradottakat. Azt gondolom, hogy örülnek a zenekarunk sikereinek, mert talán azt érzik, hogy végre valaki kitört innen. Rengeteg családtagom él ott most ott, és ezért is nem hiszem, hogy irigység lenne bárkiben. Nekünk azért valamennyivel megkönnyítette az anyagi helyzetünket az, hogy a zenekar népszerű és sikeres.

Mit jelent neked az, hogy egy nagy és ismert együttes énekesnője vagy?

Nem vagyok a szavak embere, ezért inkább leírom az érzéseimet. Pont erről osztottam meg egy posztot a napokban, hogy mit is érzek olyankor, amikor a színpadon állok. Tény, hogy a nyarunk az utazásokról, a fellépésekről szól, és sokszor kialvatlanok és fáradtak vagyunk.

Amikor viszont felmegyünk a színpadra, és látjuk a közönséget, ez az egész elmúlik bennünk. Mert látszódik az emberek arcán, hogy kikapcsolódnak, elengedik a mindennapi gondjainkat, és ezzel feltöltenek minket is. Nekem ezért éri meg ezt az egészet csinálni. De ha nem lenne a párom, a családom, az a háttér, amivel ott lehetek a színpadon, akkor ez nem lenne lehetséges.

És szeretnék itt is köszönetet mondani a rajongóknak, a közönségnek, de a legnagyobb hála a páromnak és a kislányomnak jár. Az én gyerekkorom fantasztikus volt, és Larát is úgy neveljük, ahogyan a szüleim neveltek engem. Kitartásra, tanulásra, és arra, hogy mindig tegyen meg mindent azért, hogy jobb élete legyen.

– Rontó Judyt –