Debreceni Egyetem főépület

Négyszáz helyet javított a Debreceni Egyetem egy ranglistán

Egyetem
A legjobb 800 felsőoktatási intézmény között szerepel a Debreceni Egyetem a Times Higher Education legfrissebb listáján. A világ 28 ezer egyeteméből több mint 1900 felsőoktatási intézmény került a szerdán megjelent THE World University Rankings 2024 ranglistára oktatási, kutatási tevékenysége, nemzetközi megítélése és ipari bevételei, szabadalmai alapján.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Legjobb hazai tudományegyetemként a 601-800-as kategóriába rangsorolta a Debreceni Egyetemet a neves brit rangsorkészítő, a Times Higher Education legújabb globális listáján. Az intézmény négyszáz helyet javított a tavalyi 1001-1200-as pozíciójához képest, a legjobb teljesítményt az oktatás kategóriában nyújtotta, és ezúttal is jól szerepelt a nemzetközi láthatóság területén. Ezzel az eredménnyel a Debreceni Egyetem a világ felsőoktatási intézményeinek legfelső 3 százalékában foglal helyet.

A jelentős előre lépést méltatta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora is, aki kiemelte, hogy az elmúlt évek kitartó munkájának gyümölcse a mostani eredmény.

Öt évvel ezelőtt döntött az egyetem vezetése egy célzott program elindításáról annak érdekében, hogy az intézmény kiválósága a rangsorokban elfoglalt helyezésekben is láthatóvá váljon. Ez a komplex akcióprogram figyelmet fordít az oktatásra, a tudományos tevékenység ösztönzésére, az egyetem kutatói által írt tudományos munkák nemzetközi láthatóságára, valamint az intézményben kiadott folyóiratok indexelésének fejlesztésére, hogy minél több szaklap kerüljön be a nemzetközi adatbázisokba

– fejtette ki Szilvássy Zoltán rektor. Hozzátette: a most publikált rangsor kiváló visszajelzés a Debreceni Egyetem kiemelkedő oktatási, tudományos és innovációs tevékenységéről, amelyben vannak területek, ahol további javulást kell elérni.

A közzététel kapcsán Phil Baty, a THE globális ügyekért felelős vezetője is kiemelte a magyar felsőoktatási intézmények teljesítményét, és külön gratulált a Debreceni Egyetemnek, amiért idén két sávot javítva a legjobb 800 közé került a rangsorban.

A World University Rankings idei, 20. kiadásának módszertanát jelentősen frissítették annak érdekében, hogy a ranglista még inkább tükrözze a kutatásintenzív egyetemek teljesítményét. A tizenháromról tizennyolcra növelték a részletesen kalibrált teljesítménymutatók számát. Változtattak a kutatási indikátorok összetételén és súlyozásán: a tudományos tevékenységet immár a kutatási környezet és kutatási minőség szempontjai alapján vizsgálták, új teljesítménymutatóként az ipari indikátorok közé bekerült továbbá a szabadalom, a nemzetközi láthatósághoz pedig a külföldi tanulmányok is. A teljesítménymutatók is öt területe így: oktatás 29.5% (oktatási környezet) kutatási környezet 29% (volumen, bevétel és hírnév), kutatás minősége 30% (idézettség, kutatási erősség, kutatási kiválóság és kutatási befolyás), nemzetközi láthatóság 7.5% (munkatársak, hallgatók és kutatás), és ipar 4% (bevétel és szabadalmak).

A rangsor élén az egyesült királysági University of Oxford, valamint az egyesült államokbeli Stanford University és a Debreceni Egyetem stratégiai partnere, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll.

A hazai felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetem mellett, többek között a Semmelweis Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem került fel a globális rangsorra.

A teljes rangsor elérhető a THE weboldalán, ahol megtekinthető a magyar intézmények listája is.