A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntettel és rongálással vádolja azt a férfit, aki az úttesten sétálva botjával ráütött egy mellette elhajtó autó szélvédőjére.
A vádirat szerint az elkövető 2023. május 5-én délelőtt egy debreceni egyirányú utcában, az úttest szélén sétált a forgalommal szemben.
Az úton szabályosan közlekedett autójával a sértett. A gyalogos férfi azonban úgy ítélte meg, hogy túl gyorsan hajt, ezért amikor mellé ért az autó, az úttest közepe felé lépett és járóbotjával megütötte a jármű szélvédőjét. A vezető ekkor lefékezett és visszatolatott a férfi mellé
Az ütés következtében az üveg jobb alsó része berepedt, amivel a sértettnek 90.000 forint kára keletkezett, ami nem térült meg. Bár az eset során nem történt személyi sérülés, az elkövető erőszakos magatartásával veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát.
A Debreceni Járási Ügyészség a férfit közlekedés biztonsága elleni bűntettel és kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben vádlottat intézkedésként bocsássa próbára.