Borkai Zsolt és Havassy Myrtill

Borkai felesége szerint férje befolyásolható, és nagyon megbánta már a jachtos töcskölést

Ország

Közzétette az ATV a Borkai Zsolt feleségével készült interjú teljes verzióját. Mint ismert, 2019 őszén, nem sokkal az önkormányzati választások előtt tettek közzé egy jachton, szexelés közben készült felvételeket a volt győri polgármesterről és baráti társaságáról.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Borkainé Havassy Myrtill Sváby Andrásnak elmondta, úgy érzi, túl van ezen, és számára is egy megkönnyebbülés lesz, hogy amik az évek alatt felgyülemlettek benne, a lelkét bántották, azt most szavakba foglalhatja és elmondhatja.

Úgy emlékszik, nem volt egyszerű megélnie, hogy férje azonnal összetrombitálta a családot, mert valami nagyon fontosan akart velük közölni.

“A szememet kereste végig, amíg erről mesélt, és láttam a szemében azt, hogy bocsáss meg nekem kérlek, ne hagyj itt”

– idézte fel tilosban járó férje ábrázatát Borkainé . Úgy fogalmazott, ha a nevét kérdezik meg, azt se tudta volna elmondani, olyan sokkot kapott, mikor végighallgatta férje mondandóját. Azt érezte: „itt van egy test és belül üres, se szív, se lélek, semmi nem volt bennem”.

Havassy Myrtill szerint lehet, hogy ha ez nem történik meg velük, már nincsenek együtt. A megcsalás rádöbbentette arra, hogy „bármennyire is gyűlöli, utálja a férjét, valahol mélyén akkor is szereti”. Szerinte nem tudták volna ezeket az éveket egymás nélkül kibírni.

„Egyszer én sírtam, egyszer ő sírt” – idézte fel Borkainé, aki férje szemében az első pillanattól fogva látta, hogy nagyon megbánta, amit tett. Az első gondolata az volt, hogy elmegy otthonról és ott hagyja a férjét.

Az az igazság, hogy a férjem egy borzasztóan befolyásolható ember – mondta. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy mentegetni próbálja-e a férjét, akit elmondása szerint továbbra is nagyon szeret. Azt is elárulta, hogy az adriai szexpartiról kikerült első fotó után azt az inget, amiben a férje a hajón volt, széttépte és kidobta.

Az interjúban Borkainé azt is elmondta, férje egy tacskóval engesztelte ki, és a kutya egészségileg, lelkileg átélte a család tragédiáját.