Légi úton végeznek szúnyoggyérítést Debrecenben, a tervek szerint – ha az időjárás nem szól közbe – július 17-én és 18-án szórják ki repülőgépből a Deltasect Plus 1,2 ULV nevű szúnyogirtó szert.
Az önkormányzat közleménye szerint a készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik. De azért tegyük meg az alábbi óvintézkedéseket:
A folyamat időpontjában a szabadban tárolt gyermekjátékok, élelmiszerek, evőeszközök, a szabadban szárított ruhák összegyűjtése vagy letakarása javasolt, csakúgy, mint az ablakok, ajtók zárva tartása, és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezések kikapcsolása a kezelés idejére és az azt követő egy órában. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni.
A debreceni szúnyogirtás helyszínei
Az érintett területek a következők: Kismacs, Nagymacs, Ondód, a Nagysándor-telep északi része, Biczó István kert, a Füredi út – Nyíl utca – Rakovszky Dániel utca – Hajnal utca – Wesselényi utca – Erzsébet utca – Nyugati utca – Pesti utca –Böszörményi utca által körülfogott terület. Továbbá Ungvárikert, Nagycsere, Haláp, Husztikert, Júliatelep, Gáspár György-kert, Szepes, Bayk András-kert északi része, Mészáros Gergely-kert, a Lencztelep déli része, Bellegelőkert, Apafa, Szikigyakor, Pallag, Dombostanya és Bánk.
Az eredményes védekezésben az önkormányzat számít az állampolgárok együttműködésére is, a kertekben kialakuló tenyészőhelyek száma ugyanis a lakosság által csökkenthető. A rovarok elleni védekezés leghatékonyabb eszköze az esővízgyűjtő hordók és kerti medencék lefedése, valamint a kertek karbantartása, a rendszeres fűnyírás és kaszálás.
A kémiai szúnyogirtáshoz használt vegyszerről
A Deltasect Plus 1,2 ULV egy deltamethrin alapú szer, a rovarok idegrendszerére hat. Az Ökotárs Alapítvány által működtetett kockazatos.hu honlapon megfelelő tudományos hivatkozásokkal a következőt olvashatjuk:
„A deltamethrin szervezetbe kerülhet bőrön át, belégzéssel, illetve lenyelés útján. Leginkább köztéri rovarirtás során lélegezhetjük be. Felszívódása a bőrön keresztül csekély (1,5% alatt), és belégzés útján sem jelentős; azonban a por formátum, illetve a zárt terekben való kijuttatás ez utóbbi expozíciós útvonal jelentőségét növeli. Mivel a deltamethrin a béltraktusból szívódik fel legnagyobb arányban, a szennyezett élelmiszer útján történő felvétel bír jelentőséggel.”
Vitatható tehát az az érvelés, mely szerint a lakott területek felett levegőbe porlasztott deltametrin nem juthat az emberi szervezetbe.
A deltamethrin kifejezetten mérgező a vízi élőlényekre – így halpusztulásokat is kötöttek a használatához –, a vízi ökológiai rendszerekre, és az idegmérget tartalmazó szerek hosszú távú alkalmazása rezisztencia kialakulásához vezethet – olvasható a Greenpeace cikkében.